Demonstráció az elnök mellett: színjáték vagy valóság?

Tízezrek vonultak az utcára szerdán a szíriai Aleppó városában, ezúttal azonban nem az elnök távozását követelték, hanem épp ellenkezőleg, a szimpatizánsok így adták a felkelők tudtára, hogy a vezetés és az ígért reformok mellett teszik le a voksukat. Egy héttel ezelőtt már Damaszkuszban is volt ilyen jellegű találkozó. A tüntetők az elnök képével díszített transzparenseket, továbbá szír, orosz és kínai zászlókat tartottak kezükben, ezzel utalva a két állandó tag vétójára egy Szíriát elítélő határozat ellen az ENSZ Biztonsági Tanácsában. A felvonulók nacionalista dalokat és a rezsim támogatására buzdító beszédeket hallgattak, a lakosok szerint szerdán még az iskolák is zárva maradtak, hogy ezzel is növeljék a részvételt.

Aktivisták szerint a demonstráció csak egy színjáték, mely azt próbálja elhitetni a néppel, hogy a hét hónapja tartó belpolitikai válság ellenére is szép számmal vannak még támogatói a megtépázott vezetésnek, természetesen ezt a vádat Damaszkusz tagadja. A kérdésre egyelőre nem kapunk választ, hiszen a külföldi újságírók bejutása az országba továbbra is erőteljesen korlátozott, így főként csak aktivisták szolgáltatnak információkat a helyzetről.

Eközben az összecsapások folytatódnak, a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának adatai szerint hétfőn legalább 37-en vesztették életüket, főleg a Homsz városában zajló harcok során, mely a dezertőr katonák és a biztonsági erők között tört ki. A felkelők élére álló Szír Nemzeti Tanács legfőbb célja továbbra is a nemzetközi közösség elismerésének és segítségének megszerzése, most kis lépést tettek ennek eléréséhez, hiszen Líbia elismerte a csoportot mint a nép legitim képviselőjét. A szír ellenzék egy tagja, Wael Razak egy tripoliban tartott sajtókonferencián felkérte az államokat, hogy kövessék Líbia példáját.

Horváth Hajnalka

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »