Pilóta nélküli repülőgépek Etiópiában

A szomáliai iszlamista milíciák elleni harc részeként az amerikai hadsereg robotrepülőgépei használatba vették a szomszédos Etiópia néhány légibázisát – számolt be róla csütörtök este a Washington Post. Ezt az információt később amerikai tisztviselők meg is erősítették a BBC-nek; az afrikai ország déli részén található bázis valóban megkezdte működését. Bár a pilóta nélküli repülőgépek felszerelhetők rakétákkal és műholdvezérlésű bombákkal is, azonban azt külön kihangsúlyozták, hogy ezeket a gépeket csak ellenőrzésre használják, légicsapásokat nem fognak innen indítani, hiszen fel sem szerelik őket fegyverekkel, az etióp kormány ugyanis arra nem adott engedélyt.

A gépeket az al-Shabab nevű, szomáliai militáns csoport megfigyelésére használják. A térségben egyre nagyobb erőkkel van jelen az amerikai terrorelhárítás, mivel nemrégiben több helyi csoportot is sikerült kapcsolatba hozniuk az al-Kaidával. A hadsereg állítólag már több millió dollárt költött a repülőtér fejlesztésére, hiszen az korábban polgári légikikötőként működött és így nem volt teljesen alkalmas a Reaperek számára.

Az etióp külügyminisztérium korábban tagadta az amerikai repülők jelenlétét. Csütörtökön Etiópia amerikai nagykövetségének szóvivője elmondta a Washington Postnak, hogy Addisz-Abeba álláspontja továbbra is változatlan.„Nálunk Etiópiában nincsenek semmiféle külföldi katonai bázisok” – állította határozottan Tesfaye Yilma.

Bajnok Artur

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »