Az NBC televízió „The Tonight Show with Jay Leno” műsorának vendége Barack Obama volt, aki a könnyedebb témák mellett részletesen beszélt többek között Kadhafi haláláról, valamint az Irakban szolgáló katonák kivonásáról. A népszerű talk show-ban az elnök elmondta, hogy jelenleg még nem gondol a választási kampányra. Az ilyen televíziós szereplések viszont nagyon sokat jelenthetnek népszerűségének megítélésében, különösen annak tükrében, hogy jelenleg kormánya egyáltalán nem élvezi az emberek többségének bizalmát.
A 61 éves Jay Leno az Egyesült Államokban rendkívül közkedvelt „The Tonight Show” műsor házigazdája 1992-től. 2009-ben ugyan bejelentette távozását, ám rövid időn belül, 2010 márciusában visszatért. A népszerű showman ironikus humorának áldozatai természetesen gyakran a legnagyobb sztárok és közéleti szereplők. Nem lehetnek kivételek ez alól a legismertebb politikusok, főleg az USA aktuális elnöke sem. Poénjainak kedvenc célpontja volt George Bush. „A NASA most hozta nyilvánosságra jelentését a globális felmelegedésről, vagy ahogy Bush elnök hívja: a tavaszról” – utalt gyakran gúnyosan Bush szellemi képességeire.
Barack Obama már az elnökválasztási kampány során kapott pikáns megjegyzést a humoristától. Jay Leno élő adásban fejtette ki, hogy George Bush biztos azt hiszi erről a fickóról a neve alapján, hogy ő az, akit évek óta keresnek, és nem találnak. Itt az ideje elfogni. A tapasztalt politikusok tudják, hogy nem érdemes megsértődni a talk show-kban elhangzott ironikus megjegyzéseken, és amennyiben meghívást kapnak ilyen műsorba, akkor a szerepléssel, a határozott, ám egyben laza fellépéssel komoly mértékben lehet a népszerűséget befolyásolni. A CNN beszámolója szerint Obama hangsúlyozta az adás kezdetén, hogy egyelőre egyáltalán nem gondol a jövő évi kampányra, amíg nem szűkül kihívóinak köre. Ugyanakkor valószínűleg mégsem véletlen, hogy ezt a televíziós szereplést éppen akkor szervezték, amikor a felmérések szerint meglehetősen gyengén áll a kormány a bizalom terén egy évvel a választások előtt.
A felvétel alatt komoly külpolitikai kérdések is szóba kerültek. Jay Leno természetesen Moammer Kadhafi haláláról is kérdezte az Egyesült Államok elnökét. „Olyasvalaki volt, aki támogatta a terrorizmust, és maga is 40 éven át terrorizálta saját országát. Mi számos lehetőséget kínáltunk neki arra, hogy a demokrácia békés átmenet során valósulhasson meg Líbiában, ám ő nem élt egyikkel sem” – fejtette ki Obama. Hozzátette, hogy Kadhafi halála jelzésértékű a világ összes diktátorának, és azt üzeni, hogy az emberek szabadok, és az egyetemes jogokat tiszteletben kell tartani. Obama úgy véli, hogy a líbiai művelet a jövőre nézve a siker receptje.
A műsorvezető felvetette a republikánusok kritikáját az amerikai csapatok Irakból történő kivonulásáról. „Nem tudom, hogy gondolják. Négy éve ott vagyunk, több mint 4000 fiatal életet követelt már a misszió, tízezrek sérültek meg, sokan életük végéig, és közel egy milliárd dollárt költöttünk már” – reagált az elnök, aki szerint az amerikaiak döntő többsége szeretné már lezárni ezt a háborút. Afganisztánról viszont úgy véli Obama, hogy ott még van dolguk. Jay Leno egyébként egy korábbi adásban megjegyezte Irak helyzetéről, hogy ott most éppen pang a gazdaság és virágzik a korrupció, tehát az a küldetés, hogy egy nyugatias demokráciát honosítsanak meg az amerikaiak, az nagyon sikeresen halad.
Obama szintén kiemelkedő eredménynek könyveli el Anvar al-Avlaki elfogását, aki fontos szerepet töltött be az al-Kaida terrorszervezetben. Al-Avlaki megölése azért volt fontos Obama sajátos érvelése szerint, mert az ellenséggel csak akkor lehet együttműködni, ha az ilyen veszélyes alakokat eltávolítják.
A külpolitikával kapcsolatban annyit még megjegyzett az elnök, hogy rendkívül büszke külügyminiszterére, Hillary Clintonra, aki a 2008-as választások során még a legnagyobb demokrata vetélytársa volt. „Egyáltalán nem volt nehéz vele együtt dolgozni a kampány után, hiszen szinte minden fontos kérdésben egyetértünk Hillary-vel” – mondta Obama.
Kosárlabda szerető emberként Obama kifejezte csalódottságát a teljes idei NBA-szezon elmaradásának esélye miatt. Egészségre és magánjellegű szokásokra vonatkozó kérdésekre válaszolva megtudhattuk az elnöktől, hogy végre sikerült leszoknia a dohányzásról. Ezen kívül rendszeresen járnak feleségével a Fehér Ház konditermébe. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy felesége sokkal aktívabb. „Mindig korábban kel nálam, és mire én képes vagyok letámolyogni a konditerembe, addigra Michelle már tíz mérföldet is lefuthat” – viccelődött Obama.
Jay Leno show műsorát milliók nézik szerte az Egyesült Államokban. Barack Obama számára rendkívül jól jött a meghívás. Kormánya, és saját maga népszerűsége is nagyon alacsony egy évvel a választások előtt. Obama a megoldatlan és egyre mélyülő belső gazdasági válságot sikeresebb külpolitikával igyekszik kompenzálni, és a kormányzás sikerességének beállítani. Ezzel persze nincs könnyű helyzetben, és a talk show-kban való szereplés sem fogja valószínűleg megoldani a problémákat, ám minden ilyen adandó alkalmat érdemes kihasználnia.
Császi Márton