Nem csak a forintot ütik a piacon

Zrínyi leghíresebb művének címét skandálják ma is a befektetők, akik még mindig hisznek a forintban: az EUR/HUF kurzusa 315 fölé lendült a kereskedésben; ezzel párhuzamosan a CHF/HUF is feljebb lépkedett, délután már 255 felett kereskedtek a svájci frankkal. Első blikkre úgy tűnik, hogy csak a forint került be az úthenger alá, ám a vihar a lengyel zloty és a cseh korona kurzusában is ugyanilyen irányú, ám valamelyest kisebb léptékű mozgást indukált.

Ennek hátterében természetesen az EU-t érintő aggodalmak állnak, amelyre ráerősítenek Magyarország esetleges bóvli kategóriába kerülésével, végtörlesztésekkel, kormányzati GDP-prognózisokkal, 2012-es költségvetéssel kapcsolatos kockázatok.

A forintgyengülésnek tehát remek táptalaj keletkezett, innen pedig már csak karnyújtásnyira van a 317/318-as EUR/HUF történelmi csúcs, amelyet 2009. márciusában regisztráltunk. Véleményünk szerint a forint régiós alulteljesítése a hitelminősítői kommentárok november végén esedékes megjelenése után enyhülhet majd, bár akkor is sok múlik majd a globális hangulat alakulásán.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »