Az Arab Liga szombaton szavazott Szíria tagságának felfüggesztéséről, a hónapok óta tartó diplomáciai csatározások, ígéretek és találkozók után végül mégis megszületett a döntés, nyilatkozta a katari külügyminiszter, Hamad bin Jasszim. A Liga továbbá felkérte a szír ellenzéki csoportokat egy találkozóra a szervezet székhelyén, hogy megtárgyalják az átmeneti időszak teendőit.
A szervezet ezenfelül gazdasági és politikai szankciókat helyezett kilátásba és felszólította a tagállamokat diplomatáik kivonására az országból. Felmerül a kérdés, hogy hány arab állam fog eleget tenni ennek a kérésnek, a nyugati diplomaták szerint ezen államok vezetői tartanak attól, hogy a lépés milyen üzenetet hordozhat a saját polgáraik számára. A felfüggesztés november 16-án lép majd érvénybe, ez a négy nap lehet az elnök, Bashar al-Assad „utolsó esélye”, hogy közösen keressen megoldást a szervezettel, a szankciókról azonban nem árult el további részleteket a katari külügyminiszter. A nyugati hatalmak reménykednek abban, hogy Szíria elszigeteltsége meghozza gyümölcsét, hiszen a közel-keleti állam mindig is igyekezett elkerülni, hogy a politikai perifériára sodródjon a térségben.
Az Arab Liga lépésére azt követően került sor, hogy a szír rezsim nem tett eleget november 2-i ígéretének. A Human Rights Watch nevű emberi jogi szervezet pénteki jelentésében kifejtette, hogy a Szíriában zajló események és a felkelők elnyomása már az emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények kategóriájába tartozik és azt is hozzátette, hogy a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elé kellene utalni az ügyet. Az ENSZ adatai szerint a halálos áldozatok száma elérte a 3500-at.
Szíria képviselője szerint a tagság felfüggesztése ellentétes a szervezet Chartájával, továbbá „amerikai és nyugati érdekeket szolgál”. Youssef Ahmed a szír állami televíziónak kifejtette, hogy a Charta alapján csak a tagállamok konszenzusával hozható ekkora jelentőségű döntés. A szavazás során Jemen, Szíria és Libanon a felfüggesztés ellen szavazott, míg Irak tartózkodott. A következő napokban kiderül, hogy a szír vezetés végül az együttműködést választja-e, ha pedig változatlan marad a helyzet, akkor az Arab Liga szankciók formájában képes lesz-e kiállni az emberi jogok mellett.
Horváth Hajnalka