XVI. Benedek pápa a tegnapi nap folyamán Beninbe, a dinamikusan növekvő katolikus gyülekezettel bíró afrikai országba érkezett. Látogatásának célja a kereszténység terjesztése és elérhetőbbé tétele az afrikai országok számára.
Boni Yayi, Benin elnöke szívélyesen fogadta a pápát, aki a helyi vezetőket megszólítva kérte, „bölcsességük és intelligenciájuk” révén tanácsaikkal segítsék a modernizálás folyamatát. A 84 éves pápa hozzátette: „A modernitás nem kell, hogy félelmet keltsen, de mindeközben nem is járhat együtt a múlt elfelejtésével.” Kifejtette, hogy éppen ezért fontos lefektetni olyan irányelveket, amelyek az átmeneti időszakban útmutatóként szolgálhatnak. Ezen kritériumok egy, a mai nap során átadásra kerülő apostoli buzdításban kerülnek bemutatásra.
A 140 oldalas dokumentum („Africae Munus”), amely egyben a 2009-es afrikai zsinat összegzése is, a béke, a megbocsájtás és az igazság eljövetelét hirdeti. Mindemellett helyet kapnak a szövegben olyan gyakorlati kérdések is, mint a korrupció, az egyenlőtlen növekedés és a vidéket sújtó szegénység kérdése.
Beninben nem alaptalan a vidéki elszegényedés miatti aggodalom. Az országban végrehajtott agrárreformból, amely során hárommillió hektár föld szétosztását kívánták végrehajtani, leginkább a nagyvállalatok húztak hasznot. A jelenleg 70 százalékos munkanélküliség a vidék elnéptelenedését okozza, amelyet tovább súlyosbít a korrupció problémája.
Beninben található a jelenleg leggyorsabban növekvő keresztény közösség, amely mellett továbbélnek a tradicionális vallások, köztük a gyakran misztifikált vudu hit is. A pápa látogatása szimbolikus jelentőségű a kontinens számára, különösképpen a gyakorlati kérdések felvetése miatt. Az egyházfő valószínűleg mostani útja során sem kerülheti el az AIDS és az óvszerhasználat kapcsolatára vonatkozó kérdéseket.
Mód Melinda