Ismét tüntetőkkel telt meg a Tahrir tér

A pénteki ima után ismét több tízezer ember gyűlt össze a Kairó belvárosában található Tahrir téren. A tüntetők azt követelték, hogy az Egyiptomot irányító katonai vezetés minél hamarabb tartsa meg a parlamenti választásokat az országban.


Hoszni Mubarak hatalmának februári megdöntése óta a Mohammed Husszein Tantawi marsall által vezetett katonai tanács irányítja az országot, és ők felelősek az átmenetért is. Az eredeti terv szerint szeptemberben tartották volna meg a parlamenti választásokat, ám a voksolás első időpontját novemberre tolták át, maga a procedúra pedig több lépcsőben zajlik. Az alsóház (Medzslisz As-Shab) 454 képviselőjét három időpontban választhatják meg az állampolgárok: november 28-án, december 14-én és január 3-án. A felsőház (Medzslisz As-Súra) 264 tagjára pedig majd 2012 február 5-én, 21-én, illetve március 11-én adhatják le a voksukat.

A tüntetők és az egyiptomi pártok úgy gondolják, hogy a hadsereg azért halogatja a választásokat, hogy minél tovább gyakorolhassa a hatalmat az országban. Ráadásul a katonai kormányzat egy sor olyan intézkedést helyezett kilátásba, mely a jövőben, a demokratikus átmenet után is hatással lesz a az egyiptomi politikára. Ilyen például az a rendelet, mely szerint a civil kormány nem szólhat bele a hadsereget érintő ügyekbe, sőt a fegyveres erők költségvetését is a vezérkari tisztek fogják megalkotni. A tünetők azt követelik, hogy az átmeneti vezetés vonja vissza a témában beterjesztett, de még el nem fogadott alkotmánymódosítási javaslatokat. Egyiptomi politikusok is ellenzik az előterjesztést, úgy vélik ezzel a lépéssel megmaradna a korábbi egyiptomi elnökök által bevezetett gyakorlat, mely szerint a hadsereg állam az államban, és nem vonatkoznak rá a civil kormányok által hozott döntések. Ha egyáltalán lehetett civil kormányról beszélni egy olyan országban, ahol a miniszterek és a kormányzók jelentős része tábornoki rendfokozattal rendelkezett valamely fegyvernemnél.


A mostani eseményeknek tehát az a tétje, hogy Egyiptomban valóban létrejöhet-e egy új, független civil kormány és a civilekből álló szabadon választott parlament, vagy folytatódik a 19. században létrejött rendszer, melyben csak a hadsereg vezetőinek jut vezető szerep.

Nagy Mihály

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »