Újabb emberrablás a Száhel-övezetben

Mali északi részén két francia állampolgárságú geológust fegyveresek raboltak el szerda este, jelentette be a francia külügyminisztérium szóvivője. A francia Libération lap beszámolója szerint hét fegyveres hatolt be a szállodába, ahol a geológusok laktak, majd az ország északi része felé vették az irányt. Tudni kell, hogy Észak-Malit Franciaország úgynevezett piros zónába sorolta, az odautazást egyáltalán nem tanácsolva. 

Ebben a zónában állomásozik ugyanis az al-Kaida az Iszlám Maghrebben (AQMI) nevű szervezet, amely 2010-ben már öt francia, egy togói és egy madagaszkári állampolgárt is elrabolt. Közülük később az egyik francia, a togói és a madagaszkári foglyokat szabadon engedték. A négy, még ma is fogvatartott férfiért cserébe követelik, hogy Franciaország vonja ki csapatait Afganisztánból, és ezenkívül állítólag még 90 millió eurós váltságdíjat is megszabtak. Az afganisztáni katonai misszió megszüntetését ez év júliusában Nicolas Sarkozy 2013-ra ígérte, hivatalosan pedig minden váltságdíjra vonatkozó követelést visszautasítanak.       

A térség stabilitását veszélyezteti mind az al-Shabaab tevékenysége és az ellenük irányított hadjárat, mind Kadhafi volt harcosainak ezerszámra történő visszatérése a Száhel-övezetbe. Mindezt bizonyítja az elmúlt hónapok során elkövetett emberrablások számának megugrása is.

Mód Melinda

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »