Kína vizsgálatot indít az USA ellen

A kínai vállalatok piaci versenyképességét korlátozó kormányzati politikát, támogatást sejt a kínai kereskedelmi minisztérium a megújuló energia ágazatban, az Egyesült Államokban, s ezért vizsgálatot indít – jelentették be pénteken Pekingben.

A minisztérium hat – szél- nap- és vízenergiát érintő – megújuló energia programot kíván megvizsgálni Washington, Massachusets, Ohio, New Jersey és California államban – tájékoztatott a tárca a honlapján közzétett közleményben.

A vizsgálat kezdeményezői között kínai kamarák és más szakmai érdekvédelmi szervezetek vannak, amelyek azt állítják, hogy az Egyesült Államok kormányzati politikája kedvezményekkel támogatja a megújuló energia szektort, amivel kereskedelmi akadályt képez, s megsérti a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályait. Lényegében pedig: „akadályozza, korlátozza a kínai megújuló energia szektor fejlődését”.

Az érintettek azt kérik, hogy az illetékesek járjanak el a negatív hatások megszüntetése, a méltányos kereskedelmi környezet megteremtése érdekében – áll a közleményben. A vizsgálat befejezésének határideje 2012. május 25., de indokolt esetben három hónappal meghosszabbítható.

A kínai döntésre azt követően került sor, hogy az Egyesült Államok bejelentette, hogy azonos célból vizsgálat tárgyává teszi a kínai gyártású napelemeket. Erre mintegy válaszul a kínai szakmai szövetség felvetette, hogy antidömping és támogatási eljárást kér az elemgyártáshoz szükséges nyersanyag, a poliszilikon Amerikából származó importjára.

A kínai napelemek importja az Egyesült Államokban 2010-ben – az egy évvel korábbi 640 millió dollárról – 1,5 milliárd dollárra nőtt.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »