Hugo Chávez bejelentette, hogy szándékában áll az országát vezetni még legalább húsz évig, 2031-ig. Reményei szerint megnyeri a 2012-es választásokat, és másodszori újraválasztása lehetőséget nyújt neki a szocializmus elmélyítésére – ez utóbbit a 2013-19. közötti időszakra datálja.
Chávez 2021-ig tervezte elnökségét, utána vissza akart vonulni, de most, hogy ellenzéke halálhírét kelti, 2031-re módosította a dátumot. A venezuelai elnök Isten segítségét kérte, hogy a tervezett időpontot kibővítve, 2031-ben mehessen „szabadságra”.
Természetesen követői támogatására is szüksége van. Állampolgárai feladatának jelölte meg a tízmillió szavazati küszöb elérését, amely elégséges feltétele lehet újraválasztásának. A választások tervezett időpontja 2012. október 7.
Chávez kampányában nem csupán a vallási érzületűekre gyakorol hatást, üzenete minden egyes venezuelai családhoz szól.
Elmondása szerint ugyanis, a kommunizmus alapjait bár már megvetette, további húsz évet várni kell a venezuelai álom megvalósulására. Élete művének megvalósulását lehet, hogy nem éli meg, ugyanakkor vigasztalja a tény, hogy gyermekeinek, unokáinak egy szebb jövőt teremt. Ezzel az üzenettel valószínűleg sok szavazó szívéhez közelebb kerül, októberben kiderül mennyihez is pontosan.