Minden valószínűség szerint a korábbi alelnök Dan Quayle is Mitt Romney-t támogatja a republikánus elnökjelöltek közül – tudósít a USA Today.
Quayle, aki 1989-től 1993-ig volt idősebb George W. Bush elnöksége alatt az ország második embere, múlt héten találkozott Romney-val. A korábbi indianai szenátor 2000-ben sikertelenül pályázott a republikánus elnökjelöltségre, akkor a fiatalabb George W. Bush ellenében maradt alul. Fia, Ben, jelenleg a képviselőház tagja.
Romney továbbra is biztosan őrzi 20 százalékát és második helyét az elnökjelöltségért folyó versenyben. Mindössze egy hónap van hátra az első előválasztásig, így különösen előnyös lehet a volt massachusettsi kormányzó számára pár „nagy név” támogatásának megszerzése.Szó, ami szó ebben egyáltalán nem áll rosszul.
Támogatói közt tudja ugyanis Chris Christie-t, New Jersey kormányzóját, aki sokáig kacérkodott az elnökjelöltséggel, végül Romney mellé állt. A massachusettsit támogatja, ráadásul a kampányának társelnöke Tim Pawlenty, korábbi minnesotai kormányzó és elnökjelölti rivális. Ugyancsak Romney mellett foglal állást John Sununu, korábbi fehér házi stábfőnök is. Ők egyöntetűen úgy tartják, hogy Romney a legfelkészültebb jelölt a gazdaság rendbetételére.