Tízezer dolláros fogadást ajánlott Perrynek Romney

Frappáns válasznak szánta, nagy felháborodást kiváltó megjegyzés lett belőle: tízezer dolláros fogadást ajánlott Mitt Romney Rick Perry-nek szombaton az egészségügyi reformmal kapcsolatos korábbi véleményét vitató szóváltásuk során. Az átlagemberek számára hatalmas összeg említése visszaüthet – éppen akkor, amikor Romney-nak már amúgy is meg kell azzal küzdenie, hogy az első előválasztásokhoz közeledve Newt Gingrich egyre több helyen tör előre.

A legfrissebb felmérések szerint már nemcsak Iowában, hanem Dél-Karolinában és Floridában is jelentős előnyre tett szert Newt Gingrich Mitt Romney-val szemben, és így a négy januári előválasztást rendező államból háromban jó esélyei vannak a győzelemre (New Hampshire-ben továbbra is Romney, a szomszédos Massachusetts volt kormányzója áll jobban). Gingrich profitálhatott leginkább Herman Cain visszalépéséből; a szombat este rendezett vita legemlékezetesebb momentuma mégsem az ő nevéhez fűződött, hanem Romney és Rick Perry szóváltásáról beszélt vasárnap mindenki.

Perry ismét azzal támadta Romney-t, hogy korábban országosan is olyan egészségügyi reformjavaslatot támogatott, mint amilyet Massachusettsben kormányzóként bevezetett. Ez azonban hasonlóságokat mutat Barack Obama egészségügyi törvényével is, amelynek módosítása vagy visszavonása a republikánusok egyik legfontosabb célkitűzésévé vált a mostani kampányban. Az előválasztások előtt a jelöltek igyekeznek kerülni annak látszatát, hogy Obamával egyezne az álláspontjuk. Romney például határozottan azt hangsúlyozza, hogy ami a saját államában megfelelő megoldás volt, az nem feltétlenül előnyös szövetségi szinten is.

Romney ezért az elmúlt hónapokban azt ismételte meg többször is, hogy az egyes államokra kéne bízni, hogyan alakítják ki az egészségügyi rendszerüket. Ellenfelei szerint azonban ennek ellentmondanak korábbi nyilatkozatai; Perry pedig a vitában ismét azt idézte fel, hogy Romney No Apology című könyvének korábbi változataiban egy lehetséges országos terv modelljeként állította be a Massachusettsben működő programot. A könyv újabb kiadásából már hiányzik ez a mondat, ezért ajánlhatott Romney magabiztosan fogadást szombaton Perry-nek: tízezer dollár legyen a tétje annak, hogy szerepel-e nála ilyen megjegyzés. Perry kitért a kihívás elől – azt válaszolta, hogy „nem szokott fogadásokat kötni”.

A vitát követő értékelések ellentmondásosan ítélték meg Romney ajánlatát. Voltak, akik szerint frappáns választ adott a texasi kormányzó támadásaira, sokan azonban a fogadás összegének aránytalan nagyságára hívták fel a figyelmet. Perry is arról beszélt egy vasárnapi rendezvényen, hogy ellenfele nincs tisztában azzal, hogy az átlagos iowai számára tízezer dollár mekkora összeget jelent, és a demokraták is kiadtak egy közleményt azzal a címmel, hogy „Mit vehetne egy átlagos amerikai család tízezer dollárból”. A kijelentés így ismét Romney kiváltságos helyzetére irányítja a figyelmet, miközben a volt massachusettsi kormányzónak már eddig is problémát jelentett, hogy nem igazán tudtak kötődést kialakítani hozzá a választók. 

Az elmúlt hetekben háttérbe szorult jelöltek is igyekeztek az ügyet saját javukra fordítani. Jon Huntsman például közölte, hogy ő vállalná a fogadást, és kampánycsapata reklámvideót állított össze Romney olyan korábbi nyilatkozataiból, amelyekben követendő példaként állította be a massachusettsi eredményeit. Csatlakozott a bírálókhoz Michele Bachmann képviselőnő is, aki egyben Newt Gingrichet is támadta: szerinte nincsen lényeges különbség a két éllovas között, ezért ő „Newt Romney”-val szemben kínálna alternatívát.

Maga Gingrich viszont látványosan tartózkodott vasárnap attól, hogy kritizálja Romney előző esti kijelentéseit. Mivel az idők folyamán az ő egészségüggyel kapcsolatos nézetei is változtak, így nem is igazán támadhat ezzel kapcsolatban. Másrészt neki most nincs is szüksége konfliktusra: miközben vetélytársai egymást bírálták, ő lényegében sértetlenül került ki a vitából. Ugyan Rick Perry bírálta magánélete – a még régebben nyilvánosságra került házastársi hűtlensége és válása – miatt, de értékelések szerint Gingrich erre megfelelően reagált, amikor közölte: ő már őszintén szembenézett korábbi hibáival. 

Romney azonban valóban nagy árat fizethet a tízezer dolláros ajánlatáért, ha a szavazók is bakiként értékelik a kijelentését. Három hét múlva tartják Iowában a jelölőgyűléseket, és egyre halványul annak az esélye, hogy az első előválasztásokon olyan előnyre tegyen szert, amellyel gyorsan eldönti a republikánus jelöltség sorsát. Így viszont hosszan elhúzódhat az előválasztási kampány, amelyben Newt Gingrichcsel egymást gyengítik, ez pedig végső soron Barack Obamának kedvezhet. Nem véletlenül próbálkozik Romney a témaváltással: a Politico beszámolója szerint igyekszik a továbbiakban „emberi arcát” mutatni a szavazók előtt. Hogy sikerülhet-e neki? Ez lehet a következő hetek tízezer dolláros kérdése.  

Tábor Áron

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »