Diszkrimináló székelyek?

Cáfolja az etnikai diszkrimináció vádját Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, aki sajtótájékoztatón válaszolt Dan Voiculescu konzervatív párti szenátor Traian Băsescuhoz eljuttatott levelére, amelyben azzal vádolja, hogy a városháza 119 alkalmazottjából egy sem román nemzetiségű.

Voiculescu mellett Mircea Duşa is kritizálja Antal Árpádot – a Hargita megyei szociáldemokrata képviselő Antal Árpádnak azt a kijelentését bírálja, amely szerint a román hatóságok abbéli erőfeszítése, hogy rávegye a magyarokat az ország szeretetére, erőszaknak tekinthető. Mircea Duşa szerint a két megyében nem tartják tiszteletben a román nyelvet, a hivatalokban olyan alkalmazottak dolgoznak, akik nem tudnak románul. „Romániában nem a magyarokat diszkriminálják, hanem a románokat Hargita és Kovászna megyében” – véli Duşa. Antal Árpád elmondta: a romániai magyarok a kormány és a parlament politikája alapján értékelhetik az államot, és erőszakosak azok a próbálkozások, amelyekkel az ország szeretetére próbálják rábírni őket a hatóságok. Hozzátette: csöppet sem meglepő, hogy a választási évben újra előkerült a magyar kártya, ugyanis Sepsiszentgyörgy nemzetiségi tekintetben frontvárosnak számít.

Kitekintő / Új Magyar Szó

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »