Korlátozzák a sajtószabadságot Szomáliföldön

Szomáliföldön betiltottak egy magánkézben lévő televíziós csatornát, mivel a vezetés szerint kormányellenes propagandát sugárzott. A lépés ellen újságírók tüntettek, 13 résztvevőt le is tartóztattak közülük – adta hírül a Reuters. A Szomáliai Újságírók Nemzeti Szakszervezete (National Union of Somali Journalists) szerint az intézkedést az váltotta ki, hogy a Horn Cable TV beszámolt egy helyi törzsi gyűlésről, ahol a résztvevők autonóm közigazgatást jelentettek be.

A belügyminiszter szerint a televíziós csatorna melletti szimpatizánsok a tüntetést illegálisan rendezték meg, hiszen előzetesen nem jelentették be azt a hatóságoknál, azok így nem adhattak rá engedélyt. Elmondása alapján az egyik újságírónál fegyver is volt, amivel megütött egy diákot. Ígérete szerint az ügyet mihamarabb kivizsgálják, s az ártatlanul letartóztatottakat szabadon engedik.

Szomáliföld 1991-ben nyilvánította ki függetlenségét Szomáliától, melynek többi részéhez képest viszonylag stabil területnek számít. Az ENSZ azonban már korábban is kifejezte aggodalmát amiatt, hogy sem Szomáliföldön, sem Szomália teljes egészén nem tartják tiszteletben a sajtószabadságot. 

Dallos Sára

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »