Elnökválasztás: Huntsman feladta

Kiszáll a republikánus elnökjelöltek versenyéből John Huntsman, derül ki a politikus hivatalos honlapján hétfőn közzétett leveléből. A volt utah-i kormányzó híveit Mitt Romney támogatására bíztatja, aki szerinte a leginkább alkalmas arra, hogy legyőzze Obamát.

Huntsman a kínai nagyköveti pozícióját feladva indult el tavaly a republikánus elnökjelöltségért, de országos támogatottsága végig öt százalék alatt maradt. Miután múlt héten a nagy reménységének tartott New Hamshire-ben a csalódást keltő harmadik helyen zárt 16,9 százalékkal, Hunstman már nem látta értelmét a folytatásnak.

Az Iowában és New Hampshire-ben is diadalmaskodó Mitt Romney a volt kínai nagykövet támogatásával már-már biztos befutónak tűnik a szombati dél-karolinai előválasztáson. Az államban készült közvélemény-kutatások szerint, a volt massachusettsi kormányzó 30 százalék körüli támogatottságával jelenleg első helyen áll a jelöltek között.

Pulay Kristóf

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »