Hivatalos venezuelai közlemény szerint Hugo Chávez elnök Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetést szerdán, melynek során megerősítették Szíria és Irán iránti szolidaritásukat. Ennek értelmében a nemzetközi politika színpadán ki fognak állni a baráti országok függetlensége és szuverenitása mellett a „külföldi beavatkozással s a gyarmati hatalmak ostromával szemben” – tudta meg a Mercopress hírügynökség.
Caracas nyíltan kiáll Bassár el-Aszad szír elnök mellett, Moszkva pedig már sokadszorra kijelentette, hogy elutasít minden olyan jövőbeli ENSZ BT-határozatot, mely szankciókat foganatosítana a közel-keleti országgal szemben. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter már korábban felajánlotta Moszkva közvetítő szerepét a szír kérdés rendezésében, Irán kapcsán pedig elutasította a büntető intézkedések alkalmazását, javasolva az Európai Uniónak, hogy az ne csatlakozzon az Egyesült Államok által bevezetett olajembargóhoz.
A közel-keleti ügyek mellett bilaterális kérdéseket is érintett Chávez és Putyin telefonbeszélgetése. Az arról kiadott sajtóközlemény szerint a két ország tovább erősíti stratégiai partnerségét, melynek egyik korábbi eredménye, hogy a kétoldalú kereskedelem értéke a tavalyi évet tekintve elérte az 1,4 milliárd dollárt. Putyin méltatta a 2011-ben alapított közös orosz-venéz bank eddigi eredményeit, valamint újabb szakmai-katonai együttműködést helyezett kilátásba. Az orosz statisztikák szerint az elmúlt öt évben a dél-amerikai ország összesen 11 milliárd dollárért importált katonai felszerelést, mely által az orosz fegyverexport legnagyobb latin-amerikai piacává vált.
A Kreml megerősítette azt is, hogy további orosz befektetésekre lehet számítani a kőolajban gazdag Orinoco-medencében.