State of the Union: a gazdaság a legfontosabb

Barack Obama jelenlegi elnökségének utolsó State of the Union beszédét a kampánya részeként használta fel, hogy bebizonyítsa az amerikai állampolgároknak, megéri még egy esélyt adni neki. Annak ellenére, hogy az amerikaiak csalódtak abban, ahogy a jelenlegi elnök a gazdasági helyzetet kezelte, Obama azt is kihangsúlyozta, hogy mekkora különbség figyelhető meg a 2009-es és a 2012-es amerikai gazdaság között.

A gazdasági kérdések döntenek 

Obama felvázolta a gazdasági növekedésre vonatkozó tervét, amelyben a gazdagokra ugyanolyan szabályok vonatkoznának mint az átlagemberekre – számolt be a The New York Times.  Obama szerint az új gazdasági tervnek köszönhetően többé már nem lenne jellemző az USA-ban az, hogy a társadalom vékony, felső rétege jól él, míg az alsóbb rétegek alig tudnak megélni. Ennek a tervnek köszönhetően ugyanis mindenki egyenlő esélyeket kaphatna.

A jelenlegi gazdasági helyzet és a munkanélküliség megoldása Obama 2012-es State of the Union beszédében is fontos szerepet játszott. Obama olyan gazdasági terveket vázolt fel, amellyel a demokraták megoldást kínálhatnak  a gazdasági válságra. A gazdaság területe ugyanis kiemelt, mivel ez a legfontosabb témakör, ami alapján a választók voksolni fognak a 2012-es elnökválasztáson.

Obama szerint az Amerikai Egyesült Államok egyre erősebb lesz. A jelenlegi amerikai elnök elmondta azt is, hogy az elmúlt 22 hónap alatt a vállalkozások több mint hárommillió munkahelyet teremtettek. Obama szerint most a jövőre kell koncentrálni.

Nem szabad visszatérnünk egy olyan gazdasági rendszerhez, amit az erőforrás-kihelyezések, az adósságok és a hamis pénzügyi profitok gyengítenek” – hangozott el Barack Obama 2012-es State of the Union beszédében.

Az Amerikai Egyesült Államok jelenlegi elnöke az ún. Buffett-szabályt is bevezetné, amely értelmében azoknak a személyeknek, akik több mint egymillió dollárt keresnek évente, minimum 30 százalékos adót kellene fizetniük. Warren E. Buffett azt mondta, hogy a titkárnője, Debbie Bosanek – aki a first lady mellett ülve hallgatta végig Obama beszédét –  adórátája magasabb volt, mint a saját magáé és ezért tekinti szükségesnek a róla elnevezett szabály bevezetését. Ez a szabály Obama reakciójaként is tekinthető Mitt Romney, az egyik republikánus jelölt által bejelentett 13,9 százalékos adórátájára.

Obama egy olyan törvényt is bevezetne, amely értelmében egyszerűbbé válna azon állampolgárok számára az újabb hitelfelvétel, akiknek a korábban felvett hitelük kamatja meghaladja a piaci árakat.

Obama gazdasági tervei között szerepel még az adórendszer megvátoztatása: adólevonások csökkentése azon vállalkozások számára, amelyek az USA-n kívül is kínálnak munkahelyeket, valamint adóemelés a gazdagok számára. Ezen kívül támogatná azokat a vállalkozásokat, amelyek új munkahelyeket teremtenek az amerikai állampolgárok számára.

Obama azt is elárulta, hogy megkérte Eric H. Holder, Jr. igazságügy minisztert, hogy hozzon létre egy ügyészekből és ügyvédekből álló, speciális egységet, amely a jogtalan kölcsönzések kivizsgálásával fog foglalkozni. Erre azért van szükség, mert egyesek véleménye szerint a pénzügyi intézetek jogtalan kölcsönzési folyamatának köszönhető a pénzügyi válság is.

Obama szerint nem a demokrata értékek vagy a republikánus értékek számítanak, hanem az amerikai értékek és célok. A jelenlegi elnök State of the Union beszédében említett tervek pedig éppen az amerikai értékekről szólnak. Obama gazdasági tervei azt mutatják, hogy Obama olyan vezető, aki még mindig érdeklődik a kormányzás iránt, valamint, aki számára kiemelt kérdés, hogy megpróbáljon valamit tenni az amerikai középosztály jólétének biztosítása érdekében.

A gazdaság fontosabb mint a biztonságpolitika

Mivel jelenleg a gazdasági kérdések a legfontosabbak, ezért Obama beszéde is inkább az aktuális amerikai gazdasági helyzetről szólt. Ennek köszönhetően ebben az évben kevesebb szó esett a biztonságpolitikai kérdésekről. Ráadásul Obama az iraki háború befejezéséről és az afganisztáni kivonulásról is a gazdaság szempontjából beszélt. Az így felszabadult összeg egyik felét ugyanis az infrastruktúra fejlesztésére, a másikat pedig a költségvetési hiány csökkentésére használná fel. Obama azzal a ténnyel zárta a beszédét, hogy 10 év után sikerült megölni Oszama bin Ladent. 

A republikánus válasz

Mitch Daniels, Indiana kormányzója szintén a gazdasági helyzetet, a gazdasági problémákat tekintve ismertette a republikánusok véleményét. Mitch elismerte, hogy nem Barack Obama okozta a jelenleg is tartó gazdasági és pénzügyi válságot, viszont azért választották meg az amerikai állampolgárok, hogy állítsa helyre az Amerikai Egyesült Államok gazdasági helyzetét. Ennek ellenére a jelenlegi elnöknek ezt az ígéretét az elmúlt három év alatt nem sikerült betartania, sőt a helyzet még rosszabb lett.

Fülep Ágnes

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »