Ali Khamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője Teheránban a legutóbbi pénteki ima alkalmával intézett újbóli fenyegetéseket az Egyesült Államok és Izrael felé. Beszédében hangsúlyozta az Irán ellen irányuló nemzetközi szankciók hatástalanságát és az iráni vezetés annak atomprogramjától való eltántoríthatatlanságát. Khamenei szerint Irán kénytelen háborúval való fenyegetésnek vennie azt, hogy Amerika és Izrael rendszeresen hangot ad abbéli álláspontjának, hogy az iráni atomprogram ellehetetlenítése érdekében nem zárnak ki semmilyen lehetőséget, így a katonai lépést sem.
Ali Khamenei, az iráni forradalom legfelsőbb vezetője a már megszokott iráni retorikával élve ekézte a közel-keleti zsidó államot. „A cionista rezsim rákos tumor a térség testén, amit el kell távolítani és el is lesz távolítva” – fogalmazott Khamenei a CNN szerint, hozzátéve, hogy Irán kész támogatni bármely nemzetet, vagy csoportot, aki szembeszáll Izraellel. Az iráni legfelsőbb vezető szerint az egész fenyegetőzés, úgy ahogy van, káros Amerikának, de „a háború maga tízszer károsabb lesz az Egyesült Államok számára.”
Mondta Khamenei mindezt az után, hogy az izraeli védelmi miniszter, Ehud Barak és miniszterelnök-helyettes Moshe Yaalon előző nap, csütörtökön katonai csapással fenyegette meg Iránt, amennyiben az nem enged a nemzetközi nyomásnak és tovább folytatja vitatott atomprogramját. Ugyanazon a napon Washingtonban Leon Panetta amerikai védelmi miniszter megerősítette szövetségesei kijelentéseit azzal az állításával, miszerint Izrael valószínűleg csapást fog mérni az iráni atomlétesítményekre valamikor április és június között.
A fenyegetésváltást követően az izraeli Ynetnews információ szerint Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök egy szombati miniszteri tanácskozáson felszólította minisztereit, hogy hagyjanak fel az Irán elleni katonai csapás emlegetésével, mert ezzel szerinte csak Izraelnek ártanak. „A fecsegés komoly károkat okoz, a frontvonalra helyezi Izraelt és csak hátráltatja a szankciók sikerét” – mondta Netanyahu.
Mindeközben Iránban egyszerre két hadgyakorlat is folyt és folyik párhuzamosan. Irán déli részén az Iszlám Forradalmi Gárda szárazföldi erői által végrehajtott gyakorlat során az iráni alakulatok egy esetleges, az iráni atomlétesítmények ellen végrehajtott csapásra való reagálást gyakorolják, miközben a Perzsa-öbölben és a Hormuzi-szoros közelében az iráni haditengerészeti erők tartanak erődemonstrációt. A térség országainak azonban aligha jelentenek újdonságot az iráni hajók. Tavaly karácsonytól idén újévig Irán haditengerészete nagyszabású, tíznapos gyakorlatot tartott nemzetközi vizeken, egy a Hormuzi-szoros bejáratától az Ádeni-öbölig húzódó tengersávon. Mohammad Pakpour, a Forradalmi Gárda szárazföldi erőinek parancsnoka a hadgyakorlatok nemzetközi visszhangját meglovagolva maga is csatlakozott a fenyegető szóváltáshoz. Irán katonai stratégiája alapvetően védelmi jellegű, de Irán válasza minden fenyegetésre „agresszív és pusztító lesz” – nyilatkozta a dandártábornok az iráni PressTV-nek.
Vasárnap Barack Obama az amerikai NBC-nek adott interjújában megkérdőjelezte az izraeliek elszántságát. „Nem hiszem, hogy Izrael döntést hozott volna afelől, hogy mit kell tennie. Azt hiszem, hogy ők, ahogy mi is, csak abban biztosak, hogy Iránnak fel kell hagynia atomprogramjával.” Majd hozzátette: „Azt tudom mondani, hogy soha olyan szoros katonai és hírszerzési együttműködés nem volt még országaink között, mint a mostani. …A lehető legszorosabb együttműködésben dolgozunk az ügyön Izraellel, hogy diplomáciai úton oldhassuk meg a problémát.”
Iránban különleges jelentősége van a pénteki imáknak, amelyek múlt pénteki teheráni alkalmán Khamenei ajatollah rákos tumornak nevezte Izraelt. Ezek az események egyszerre színterei a vallásos és világi útmutatásnak, egyik legfontosabb platformjai az iráni vallási vezetés politikai kommunikációjának. Minden nagyobb Iráni városban, minden héten péntek délidőben tartják az imát, amelyeknek vezetőjét az iráni legfelsőbb vezető maga nevezi ki.