Katonai vezetőt állítanak bíróság elé Guineában

Magas rangú tiszt ellen emeltek vádat Guineában, a 2009. szeptemberi ellenzéki tüntetés vérbe fojtásában betöltött szerepe miatt – adta hírül a Reuters.  Az akkori katonai rezsim és puccsal hatalomra került vezetője ellen szervezett demonstráció leverésében legalább százötvenen vesztették életüket, és több mint száz nő ellen követtek el nemi erőszakot.

Moussa Tiegboro Camara ezredes eddig a legmagasabb hivatali tisztséget betöltő személy, akit felelősségre vonnak az ügyben. A szervezett bűnözés elleni küzdelem koordinálásával megbízott volt miniszter jelenlétét a tüntetés helyszínéül szolgáló fővárosi stadionban videófelvételek is bizonyítják. A Human Rights Watch nemzetközi emberjogi  szervezet vizsgálata szerint  a Camara irányítása alatt álló erők aktív szerepet vállaltak az öldöklésben, és ugyancsak felelőssé tehetőek bizonyos fokig a nők ellen elkövetett erőszak esetében is.  A szervezet jelentése alapján az említett bűncselekmények emberiség ellen elkövetett bűntettként is definiálhatóak.

A 2010-ben beiktatott jelenlegi elnök, Alpha Conde vállára komoly nemzetközi nyomás nehezedik, hogy megfelelően feltárják Nyugat-Afrika egyik legvéresebb eseményét, és hatékonyan érvényesítsék az igazságszolgáltatást a legmagasabb körökben is.

Meleg Veronika

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »