Romneyé lett Arizona és Michigan is

A várakozásokkal ellentétben könnyedén nyerte mindkét kedden rendezett republikánus előválasztást Mitt Romney. A volt massachusettsi kormányzó Arizonában a szavazatok 47 százalékát szerezte meg, 20 százalékkal megelőzve a második helyen záró Rick Santorumot. Utóbbi Michiganben, Romney szülőhazájában sem tudott meglepetést okozni, a voksok 38 százalékát begyűjtve végül 3 százalékkal elmaradt vetélytársától − írja a Washington Post. Ron Paul és Newt Gingrich Arizonában és Michiganben sem tudtak beleszólni a versenybe, Előbbi a szombati washingtoni kaukuszra koncentrál, utóbbi pedig a szuperkeddben és a déli államok szavazóiban bízik.

A győztes detroiti beszédében megjegyezte, hogy bár nem aratott nagy diadalt, de éppen elegendő különbséggel győzött és csak ez számít. „Készen állok, hogy a pártunkat győzelemre, nemzetünket pedig a prosperitásba visszavezessem.” − mondta Romney, majd hozzátette, hogy több munkát, kevesebb adósságot és kisebb kormányzatot fog jelenteni esetleges elnöksége.

Romney két diadalával komoly lélektani előnyre tett szert egy héttel a szuperkedd előtt, amikor tizenegy állam szavazói egyszerre járulnak majd az urnákhoz. A volt massachusettsi kormányzó a keddiekkel már a hatra növelte idei győzelmeinek számát, míg fő ellenfelei, Santorum és Gingrich összesen ötnél tartanak. Romney a begyűjtött delegáltak számában még jobban elhúzott, mert Arizonában a győztes mindent visz elve alapján osztották ki őket. A Real Clear Politics adatai szerint így neki már 137, Santorumnak 54, Gingrichnek 32, Paulnak 20 delegáltja van. Obama leendő kihívójának legalább 1144 delegált támogatását kell megszereznie.

Pulay Kristóf

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »