Hét iskola hamuvá égett Nigériában

Néhány nap alatt hét iskola vált a lángok martalékává Nigéria északkeleti részén, adta hírül a Reuters. A gyújtogatók a hatóságok szerint a Boko Haram néven ismert iszlamista terrorszervezet kötelékébe tartozhattak. Több ezer nigériai diák kénytelen kényszerpihenőt tartani, hiszen a támadásokban az épületekkel és felszerelésekkel együtt jó ideig az oktatáshoz szükséges minimális feltételek is megsemmisültek. A szekta egy korábbi akciójában a merénylő robbanóanyaggal teli autójával egy templomnak hajtott. A támadásban két ember életét vesztette, közel negyvenen megsebesültek.

A 2002-ben alakult Boko Haram jelentése „a nyugati oktatás bűn”. Az iszlamista szervezet a képzési módszereken túl az egész nyugati kultúrát elítéli. A kormányerőknek 2009-ben sikerült megölniük a szervezet vezetőjét, Mohammed Yusuf halálával azonban nem sikerült végleg felszámolni a mozgalmat. A szervezet 2010-ben új erőre kapott, azóta a lövöldözések és robbantások mindennapossá váltak, főleg az ország északkeleti részén.

Szilágyi Viktória Virág

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »