Kitekintő.hu

Kína tovább növeli katonai kiadásait

Kína újra növeli katonai költségvetését, a százmilliárd dollárnál nagyobb büdzsé a világon a második az Egyesült Államok után. Szakértők szerint a tényleges költés a bevallott kétszerese is lehet.

Kína 11,2 százalékkal növeli katonai kiadásait 2012-ben, mely így először fogja meghaladni a 100 milliárd dollár (22 billió forint) értéket – közölte a BBC. Bár a kormány által nyilvánosságra hozott adat a tavalyi 12,7 százalékos növekedéshez képest kevesebb, mégis tartja az elmúlt évek tendenciáját: az utóbbi két évtized során csupán két alkalommal nem volt dupla számjegyű a költségvetés növekedésének mértéke. Peking a világon a második katonai költségek terén Washington után, melynek védelmi kiadásai elérik az évi 740 milliárd dollárt (162 billió forint) is.

Kína 2011 során hajtotta végre első tesztrepülését lopakodó vadászgépével, valamint tengeri próbaútját repülőgép-hordozójával, ám ezek a fejlesztések még évekre vannak a hadrendbe állítástól. Az ázsiai óriás továbbá új tengeralattjárókkal és hajókkal bővíti hadseregét és emellett hajók elleni ballisztikus rakétákat is fejleszt.

Kína egyre növekvő katonai ereje nem kis aggodalomra ad okot szomszédjai körében, ám az Egyesült Államok tavaly többször is ígéretet tett arra, hogy megerősíti jelenlétét a térségben, melyet pedig Peking nem néz jó szemmel.

„Kína elkötelezetten halad a békés fejlődés útján, és védelmi természetű nemzetvédelmi politikát folytat. Kína 1,3 milliárd lakossal, hatalmas területtel és hosszú partvonallal rendelkezik, ám a védelmi költségeink mégis alacsonyabbak a többi országéhoz képest” – nyilatkozta Li Csao-hszing (Li Zhaoxing) parlamenti képviselő az idei költségvetés bejelentését követően. Li arra utalt, hogy bár Kína a második legtöbb pénzt költi katonai kiadásaira, GDP-arányosan mégis elmarad az Egyesült Államokhoz és Nagy-Britanniához képest is.

A Guardian külföldi szakértőkre hivatkozva azt írta, Kína a bevallott költségvetés másfél-kétszeresét is elköltheti a valóságban, hiszen ez az adat nem tartalmazza többek között a nukleáris rakéták költségeit sem.