Fölényes győzelmet arathat szombaton a republikánusok louisianai előválasztásán Rick Santorum, de elemzők szerint ezzel sem tudja érdemben a maga javára fordítani a hivatalos elnökjelöltségért folytatott küzdelmet, és a következő hetekben vereségek sorozatára számíthat.
A Public Policy Polling közvélemény-kutató intézet pénteken nyilvánosságra hozott felmérése szerint Santorum támogatottsága 42 százalékos a 28 százalékon álló Mitt Romney-val szemben az államban. Newt Gingrich, aki a „nagy visszatérést” a déli államok támogatásától remélte, a szavazatok 18 százalékára számíthat, Ron Paul pedig csak nyolcra. A louisianai előválasztáson rajthoz áll Buddy Roemer, az állam volt kormányzója is, aki független jelöltként kíván versenybe szállni a novemberi előválasztáson, neki a PPP a voksok 2 százalékát jósolta.
Santorum Louisianában várhatóan ismételten bebizonyítja, hogy Romney nem tud nyerni a Republikánus Párt fő támaszát jelentő konzervatív déli államaiban, de az ellenzéki politikai erő befolyásos vezetői megpróbálnak mind határozottabb nyomást gyakorolni annak érdekében, hogy véget vessenek az elnökjelölt-aspiránsok presztízsromboló vetélkedésének, amelynek kimenetele egyre inkább egyértelművé válik.
Az elmúlt napokban az Illinois államban kedden könnyedén győzött Romney elnökjelöltsége mellett szállt síkra Jeb Bush volt floridai kormányzó, George W. Bush elnök öccse, valamint Jim DeMint szenátor, az ultrakonzervatív Tea Party mozgalom meghatározó alakja.
A párt augusztusi, floridai országos konvencióján, ahol a republikánusok végérvényesen eldöntik majd, hogy a nevükben ki kísérelhesse meg legyőzni Barack Obama elnököt, az eddigi előválasztási fordulók eredménye alapján Romney 563 küldött szavazatára számíthat. Ez több mint kétszer annyi, mint az a 251, aki a CNN nem hivatalos összesítése szerint Santorum mögött áll, és már csaknem a fele annak a 1144 voksnak, amely az elnökjelöltség megszerzéséhez kell.
Santorumnak abban 24 államban, amelyben még nem tartottak előválasztást, a megszerezhető küldöttek mintegy háromnegyedét kellene maga mellé állítani ahhoz, hogy a konvención szavazattöbbsége legyen. A pillanatnyilag 137 delegátussal rendelkező Gingrichnek a sikerhez ezek közül még többet, a 90 százalékukat kellene maga mellé állítania. Ez gyakorlatilag lehetetlen, mert nehezen elképzelhető, hogy a mezőnyt fölényesen vezető Romney a jelöltállítási folyamat hátralévő részében ilyen óriási vereségeket szenvedjen.
Ráadásul az elnökaspiránsok négy állam kivételével mindenütt a rájuk leadott szavazatok alapján osztoznak a küldötteken. Azon a négy helyen pedig, ahol a győztes mindent visz – Delaware, New Jersey és Utah államban, valamit a szövetségi területen fekvő fővárosban – éppen Romney áll nyerésre.
Santorum szombaton elviheti ugyan Louisianát, de utána egész áprilisban Romney-nak áll a zászló. Ő az esélyese ugyanis az április 3-i fordulónak, amikor Maryland, Washington D.C. és Wisconsin választ. Santorum legfeljebb ez utóbbiban lehet esélye. Április 24-én is Romney tarolhat – a Santorum hátországának számító Pennsylvania kivételével – Connecticut, Delaware New York és Rhode Island államot pipálhatja ki.
Santorum (és Gingrich) tehát április végére várhatóan elméletileg is képtelenné válik arra, hogy megszerezze az elnökjelöltséget, s csak ezek után, májusban kerülnek sorra azok az államok – Arkansas, Kentucky, Texas – amelyekben sikerre számíthatnak. Kérdés, hogy addig ellen tudnak-e állni annak a nyomásnak, amely rájuk a visszalépés érdekében nehezedik.
MTI