F-35-ösökkel verhették át a kanadai kormányt

A kanadai védelmi minisztérium az utóbbi években több hadseregfejlesztési programjában is komoly hibákat vétett.

Jelentős eltérést mutatnak a kanadai parlament költségvetési hivatala (PBO) és az eredetileg a védelmi minisztérium (DND) által megadott számok a legutóbbi nagy hadseregfejlesztési beruházást, az F-35-ös vadászrepülők beszerzését vizsgáló számvevő szerint. – írta meg a National Post.

A hivatalos jelentést csak április elején hozzák nyilvánosságra, de  már kiszivárogtak olyan értesülések, amelyek szerint a repülőgépek megrendelése során félrevezethették a szövetségi kormányt. Az egyesült államokbeli gyártó F-35-ös programja egyébként is számos alkalmat adott a kritikára a költségtúllépés és a késések miatt, amelyek egyes becslések szerint már meg is duplázhatták a gépek eredeti árát. Mindez együtt úgy tűnik, elegendő lehet ahhoz, hogy meggyengítsék a kormány eddigi megingathatatlan támogatását a vadászgépek megvételéhez. Egyelőre nem zárták ki a lehetőségét annak, hogy visszalépjenek a vásárlástól.

A DND eddig kitartott saját számítása mellett, amely szerint egy gép ára 75 millió kanadai dollár, ám az országgyűlés költségvetési hivatala ugyanezt 128 millió dollárra kalkulálta. A védelmi minisztérium és a mindenkori kormány közötti nézeteltérésre nem ez lenne az első alkalom. Az előző liberális kabinet idején a brit haditengerészettől vásároltak négy, a britek által már használt tengeralattjárót, amelyek azóta is használaton kívül, szárazdokkban állnak, mert a megvétel előtt nem került sor megfelelő ellenőrzésükre.

2010-ben a DND helikopter vásárlási programjában talált súlyos hibákat az előző számvevő, aki a szövetségi kormány kiadásainak elszámoltathatóságáért felel, és munkájáról a parlament alsóházának tartozik beszámolóval. A védelmi hivatal akkor több részletet is elhallgatott a megvenni kívánt gépekről, amelyek leszállítása azóta is késik, és az eredetileg rájuk fordítandó összeg azóta közel kétszeresére emelkedett.

Zádorvölgyi Zita

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »