Felipe Calderón négy napra az Amerikai Egyesült Államokba utazik – adta hírül az egyik vezető mexikói napilap, az Excélsior. A látogatás célja az USA mexikói befektetéseinek növelése, valamint a latin-amerikai ország gazdasági jelenlétének megerősítése.
Az elnök hétfőn érkezik Washingtonba. Először az Egyesült Államok Kongresszusi Könyvtárában fog felszólalni. Később megbeszélésen vesz részt a Világbank leköszönő elnökével, Robert Zoellickkel, amelynek témája a nemzetközi gazdaság és a G20 csoport lesznek, mivel ebben a félévben a latin-amerikai ország ad helyet a csúcstalálkozónak. Calderón a Mexikói Azték Sas Renddel is kitüntetni majd Zoellicket. Kedden az USA Kereskedelmi Kamarájában fog beszédet tartani, a befektetési lehetőségekről, valamint átveszi a Teddy Roosevelt díjat a környezetvédelemért tett tevékenységének elismerése képen.
A mexikói elnök a körút következő állomásaként Houstonba utazik, ahol vállalkozókkal, akadémikusokkal és tisztviselőkkel fog tárgyalni a tudományos és pénzügyi együttműködés előmozdítása érdekében. Mivel ebben a városban az egyik legnagyobb a mexikói bevándorlók száma, ezért Calderón velük is találkozik majd.