Kilőtt az Apple árfolyama

A tegnapi 555 dolláros napi mélypontról kilőtt az Apple árfolyama a piaczárás után közzétett gyorsjelentés számaira.

A várt 31-33 millió darabos értékesítési adatok még följebb kúsztak, elérve a 35,1 milliót, aminek köszönhetően a bevételek 59%-kal emelkedtek.

Kellett már a jó hír a márka szerelmeseinek, hiszen az elmúlt hetekben „kukacosnak tűnt az aranyalma”. A nettó eredmény 11,6 milliárdos értéke mellett 12,3 dolláros részvényenkénti eredményt ért el a cég, ami az előző év azonos időszaki 6,4 dolláros EPS-éhez képest bődületes szám. Az elemzői várakozásokban „csupán” 10,07 dollár szerepelt.  

Lehet, hogy a következő misztikus szám a 666 dollár lesz? Azért ne szaladjunk ennyire előre. A Mac értékesítések sajnos 23%-kal estek, amiről már a piac is suttogott. Ezenfelül a várva várt iPhone 5-ről sincs új információ, ami miatt még inkább kitolhatják a vásárlásokat a termék szerelmesei.

Ami pesszimizmusra adhat még okot a fent felsoroltak mellett, hogy a folyó negyedévre előrejelzett számok jócskán elmaradnak az elemzői várakozásoktól. A 8,68 dolláros EPS és a 34 milliárd dolláros bevétel messze elmarad a 10,02 dolláros EPS-től és a 37,7 milliárd dolláros bevételtől. Ha azonban optimistán akarunk hozzá állni a helyzethez, akkor azt mondhatjuk, hogy ezeket a számokat könnyű lesz felülmúlni.  

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »