Nemet mond a mali junta az ECOWAS-nak

A mali junta elutasítja az ECOWAS (Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége) azon tervezetét, amely meghosszabbítaná az átmeneti civil kormányzat mandátumát. A múlt hónapban puccsal hatalomra került katonai vezetés korábban már beleegyezett a regionális blokk ultimátumába, és negyven napra, a rendes választások lefolytatásáig átadták az irányítás a Dioncounda Traore vezette kabinetnek. Az ECOWAS a kitűzött rövid időszak helyett azonban egy évet javasolt a belpolitika viszonylagos stabilizálása érdekében, mielőtt a voksolást megtartanák.

A junta nehezményezi, hogy a nyugat-afrikai vezetők a fejük felett hoznak döntéseket konzultáció nélkül, ráadásul véleményük szerint az ideiglenes kormány felhatalmazásának meghosszabbítása veszélybe sodorná az átmenetet. Sanogo kapitány, a puccs vezéralakja kijelentette, hogy semmiképp sem változtatnak az eredeti terveken. Hozzátette, a negyven nap lejárta után a junta kíván határozni arról, hogy mely állami szervek működhetnek tovább és melyek nem. A katonai vezetés kemény ellenállása kiszámíthatatlanná teheti a két fél között egyeztetések jövőjét. A bizonytalansághoz hozzájárul az is, hogy Sanogo nem tett említést a májusra betervezett választások lebonyolításáról.

A kitűzött határidő eddig sem tűnt tarthatónak, lévén az ország jelentős északi része, az Azawad elnevezésű terület szeparatista csoportok és iszlamista milíciák kezén van. A napokban felállított kormányzat célul tűzte ki az ország egységének helyreállítását, akár tárgyalásokra is hajlandóak a lázadókkal, amire a hadsereg kudarcai miatt rá is kényszerülhetnek. Közben mali fegyveres katonák Bamakótól északra található bázisukon tűntetek az ECOWAS, valamint az ország ideiglenes miniszterelnöke, Traore ellen.

Meleg Veronika

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »