Egyre égetőbb a vízhiány Katarban

A napi 460 literes egy főre eső fogyasztásával Katar a legtöbb vizet felhasználó országok élmezőnyében van, holott tartalékai igen végesek. A vízfelhasználás az elmúlt hét évben megháromszorozódott, melynek oka Mohamed bin Száleh al-Szada, ipar-és energiaügyi miniszter szerint két dologra vezethető vissza. Egyrészt az ország lakosainak számának folyamatos emelkedése, másrészt pedig a növekvő urbanizáció is hozzájárul a túlzott vízfogyasztáshoz. 

Emellett az időjárás sem kedvezett az országnak az elmúlt időszakban. November és március között áltagosan mintegy nyolcvan milliméter csapadék esett, míg a természetes párolgás ugyanezen időszak alatt kétezer milliméter. 

A katasztrófa annak ellenére fenyegeti az országot, hogy a régióban élen jár a takarékosságban: Katar a felhasznált víz közel negyedét hasznosítja újra, míg az Öböl többi országában ez átlagosan mindössze tizenöt százalék. 

Bár az elmúlt húsz évben négyszer duplázták meg az előállított sótalanított víz mennyiségét, úgy tűnik, ez kevés volt. Az ország most egy olyan élelmiszerbiztonsági projektet dolgozott ki, ami a fenntartható vízforrásokra támaszkodik. Az új intézkedések keretében pedig új sótalanító üzemeket hoznának létre, jobban kontrollálnák a vízfelhasználást, valamint új szennyvíztisztító üzemeket építenének.

Lorencsics Emese

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »