Vak kínai aktivista állhat a gazdasági tárgyalások útjában

Napok óta megoldatlan annak a kínai emberi jogi aktivistának a helyzete, aki egyes források szerint az Egyesült Államok pekingi nagykövetségére menekült. A tervek szerint a héten magas rangú gazdasági tárgyalásokat folytat a két ország.

Magára vonta a világ figyelmét Csen Kuang-cseng (Chen Guangcheng) vak kínai emberi jogi aktivista esete, aki házi őrizetéből menekült el a kínai hatóságok elől. A 40 éves autodidakta jogi  szakértő április 22-én szökött meg a húsz hónapja tartó házi őrizetből, egyes források szerint az Egyesült Államok pekingi nagykövetségéhez menekült. Azóta kiderült, a múlt vasárnapi szökést hónapokig készítették elő, Csen barátai és más aktivisták közreműködésével zajlott az akció. A menekülésben részt vevő személyek közül a napokban többeket letartóztattak, egyesek rejtélyes módon eltűntek.

Csen azzal vívta ki a kínai hatóságok haragját, hogy lakóhelyén, a keleti Santung (Shandong) tartomány falvaiban felszólalt az „egy gyerek politika” betartása érdekében kötelezően elvégzett abortuszok és sterilizálások ellen. Négy évnyi börtönbüntetése után 2010 szeptemberében házi őrizetbe helyezték, de ezalatt is többször bántalmazták őt és családját.

Bár a kínai hatóságok valóságos hajtóvadászatot indítottak Csen és a „bűnhálózat” ellen, az USA egyelőre sem cáfolni, sem megerősíteni nem akarja a szökevény hollétéről szóló találgatásokat. A fennálló helyzet mindkét nagyhatalom számára kellemetlen: jelen állás szerint egy vak férfi becsapta az őrzésére kijelölt kínai hatóságokat, majd eljutott a fővárosba, egészen az Amerikai Nagykövetség épületébe. Egyes jelentések szerint eközben Washington már dolgozik a Csen és családja számára nyújtott menedék biztosításán, tovább feszítve a húrt a két ország között. Kínai emberi jogi aktivisták szerint Csen elsősorban hazájában szeretne szabadon élni, nem akar külföldre költözni.

A texasi székhelyű ChinaAid jogvédő szervezet alapítója és elnöke, Bob Fu szerint Kína és az Államok még azelőtt megegyezésre fog jutni, hogy Hillary Clinton amerikai külügyminiszter több magas rangú tisztviselővel együtt csütörtökön Pekingbe érkezik a kínai-amerikai stratégiai és gazdasági párbeszéd tárgyalásaira. Sem a kínai, sem az amerikai fél nem kommentálja, hogy Csen szökése milyen hatással van a kétoldalú kapcsolatokra.

Béres Máté

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »