Fico: Ragaszkodunk az euróhoz

Az új szlovák kormány nem vár semmilyen EU-kedvezményeket a költségvetési deficitre vonatkozóan Szlovákiára nézve.

„Az eurozónában akarunk maradni, ez számunkra egy olyan klub, amelyben bizonyos szabályoknak kell érvényesülniük, és mi ezeket be fogjuk tartani” – mondta Robert Fico a parlamentben, a kormányprogram vitájában.

Szlovákia elkötelezte magát arra, hogy 2013-ra a bruttó hazai össztermék három százaléka alá faragja az állami költségvetési hiányt. Fico szerint Szlovákia léte az eurozónában sikertörténet.

„Szlovákia nem tehet arról, hogy az eurozóna további országai közül néhányan nehézséget okoztak az eurónak” – mondta Fico, aki szerint nem járható az az út, hogy a közös pénznemmel rendelkező országok úgy gazdálkodjanak, ahogyan akarnak.

Június elején Fico részt vesz az eurozónába tartozó országok vezetőinek csúcstalálkozóján.

Kitekintő / Felvidék Ma

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »