Omar Bashir készen áll a békére

Thabo Mbeki, a két Szudán között közvetítő volt dél-afrikai elnök szerint Omar Bashir elkötelezett a vitatott kérdések rendezésében. Juba szerint azonban nincs garancia arra, hogy végre kijelentéseihez hűen cselekszik majd a szudáni vezető.

Vasárnapi sajtótájékoztatóján Thabo Mbeki, a két Szudán között közvetítő korábbi dél-afrikai elnök szerint Omar Bashir „megerősítette, hisz abban, hogy a két nemzetnek (…) szüksége van a békére”. Ezzel Mbeki északi misszióját befejezettnek nyilvánította, és pénteken Dél-Szudánba utazik, hogy a jubai vezetéssel is tárgyaljon.

A két Szudán azután ült ismét tárgyalóasztalhoz, hogy áprilisban majdnem háború tört ki közöttük. A konfliktust végül átmenetileg egy hétpontos ütemterv zárta le, amit a déliek be is tartottak: kivonultak a vitatott területekről. Ugyanezt azonban Khartúm még nem tette meg, ezért a déliek tárgyalója, Pagan Amun azonnali szankciókat követelt az ENSZ-től. Mbeki szerint azonban erre semmi szükség, mert Bashir azt ígérte, kivonja katonáit a problémás régiókból, amint meghúzzák azt a vonalat, ami mentén egy 10 kilométeres demilitarizált puffer-zónát hoznak létre a két Szudán között. Múlt héten egyébként Khartúm is panaszt nyújtott be az ENSZ-hez: Juba ugyanis olyan térképet fogadott el hivatalosnak, mely Dél-Szudánhoz tartozónak tünteti fel a vitatott státuszú Abyei és Heglig tartományokat.

Mindenesetre Bashir igyekszik jó pontokat gyűjteni a nemzetközi szervezetnél – például vasárnap elengedték azt a négy külföldi férfit, akiket három hete kémkedés gyanújával fogtak el. Az északi elnöknek több oka is van az enyhülésre: egyrészt országát szankciók sújtják már így is, másrészt ő maga személyesen nemzetközi körözés alatt áll, ráadásul Iránnal ápolt kapcsolatát sem nézik jó szemmel nyugaton. Ezeken felül a napokban szivárgott ki a hír, hogy a Szudán élén álló nemzeti egységkormány is széteshet: egyesek szerint a Nemzeti Umma Párt (National Umma Party, NUP) ugyanis megelégelte Bashir kormányzatát. Ha az NUP kilépne, jelentősen megerősödne az ellenzék, ami akár bukással is fenyegetheti Bashirt.

Weszprémy Gábor

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »