Ezért voltak bajok a Facebook-részvényekkel?

A Nasdaq rendszere többször gyengélkedett a Facebook kereskedés indulása során, sokan nem tudták megfelelően végrehajtani az ajánlatukat a nyitószakaszban.Akiket a technikai problémák miatt ért veszteség, a Nasdaq közlése szerint kárpótlásra jogosultak. Ennek hírére nagyobb eladói hullám indult a nem túl sikeresen debütáló Facebook részvényekben, sokan a kárpótlás reményében értékesítették értékpapírjaikat.

A veszteség összértéke 100 millió dollár felett lehet, így a Nasdaq aligha tudja majd kárpótolni az összes érintettet. A Nasdaq alapból 3 millió dolláros alapot különít el a technikai hibából fakadó veszteségek kompenzálására, melyet most 10 millió dollárral emeltek meg. Ez azonban még mindig bőven kevés.

Részvényesek egy csoportja ettől függetlenül beperelte a Facebook-ot, és az aukciót szervező Morgan Stanley-t, mert szerintük elrejtették előlük a gyenge növekedési előrejelzést, melyet egy Morgan Stanley-s elemző kommunikált több nagy ügyfél felé is.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »