Elítélték a korrupt őrnagyot

Hat hónapot tölt rácsok mögött az iraki szolgálata alatt kenőpénzt elfogadó őrnagy.

Az Egyesült Államok hadseregének őrnagya beismerte bűnösségét, miszerint elfogadott húszezer dollárt egy iraki szállítmányozótól a helyi katonai bázison töltött szolgálata idején. Hat hónap szabadságvesztésre ítélték, melyet szövetségi börtönben fog eltölteni.

A negyvenkét éves texasi Christopher Bradleyt továbbá a pénz visszafizetésére kötelezték a Védelmi Minisztérium javára.

A szövetségi ügyészek tájékoztatásából kiderült, Bradley volt megbízva, hogy az iraki hadsereg egy egységének segítsen katonai bázist felállítani. Történt mindez 2008-ban az iraki Mosulban, a Diamondback nevezetű támaszponton. Azzal vádolták, hogy kenőpénz fejében megengedte egy helyi vállalkozónak a belépést a bázis egy lezárt területére, így megkerülve a teherautók be- és kirakodásának biztonsági előírásait, és veszélynek kitéve az amerikai katonatársait. Cserébe a vállalkozótól két alkalommal elfogadott tíz-tízezer dollárt tartalmazó borítékot.

„Az ügyben kiszabott ítélet annak a következményeit demonstrálja, hogy mi vár azokra a személyekre, akik Irakban visszaélnek hivatalos pozíciójukkal saját pénzügyi haszon fejében” – mondta Stuart Bowen, az iraki újjáépítés Különleges Főfelügyelője. „Többszöri megvesztegetésért kedvezőbb elbánásban részesíteni egy iraki vállalkozót, ezzel a katonatiszt nemcsak a törvényt sértette meg, hanem a hazájától kapott bizalmat is semmibe vette.”

Bradley rendfokozatának sorsa még kérdéses, ám karrierje megpecsételődött.

Bowen hivatala jelenleg körülbelül száz hasonló iraki szabálytalanság ügyében nyomoz.

Bernáth Márk

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »