Újabb haláleset: felgyújtotta magát a kormányellenes tüntető

Meghalt egy önégető az északnyugat-kínai Csinghaj (Qinghai) tartomány tibetiek lakta területén – jelentette a Hszinhua hírügynökség pénteken.

Az eset pénteken reggel történt Huangnan tibeti prefektúrában – áll a szűkszavú jelentésben, amely szerint az elhunyt személyazonosságának megállapítása folyamatban van, halálának körülményeit még vizsgálják.

A több mint egy éve tartó tibeti önégetések sorában ezt megelőzően, május végén Lhászában gyújtotta fel magát két szerzetes. Egyikük meghalt, a másikuk súlyos sérüléseket szenvedett, állapotáról azóta nincs hír. Mindketten a tibeti autonóm területen kívülről – Kanszu (Gansu), illetve Szecsuan tartományból – érkeztek a székvárosba.

A kínai fennhatóság ellen, illetve a dalai láma visszatérése melletti önégetési kampánynak a hivatalos közlések szerint eddig több mint 20 halálos áldozata volt, a nyugati média viszont mintegy háromtucatnyi esetet említ. A legtöbben a Szecsaun tartománybeli Apa (Aba) megyében végeztek magukkal.

Peking és a tibeti vezetés a Tibet elszakítására törekvő emigráns csoportok felbujtásának következményeként tartja számon az önégetéseket, és kifogásolja, hogy a dalai láma nem szólít fel azok befejezésére. A kínai hivatalos álláspont szerint önös érdekből küldik halálba a kolostorokban kiválasztott, vagy arra jelentkező fiatal szerzeteseket.

Pénteki kínai sajtójelentés szerint Szecsuan tartomány vezetése több mint 1300 hivatalnokot küld egyéves időtartamra a tibetiek lakta térségekbe, hogy elősegítsék a területek fejlesztését. A kiválasztottak között a kormányzati és pártapparátus tagjai mellett műszaki szakemberek lesznek, s tibetiek lakta 32 megyében kapnak feladatot.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »