Végállomás, Terminátor!

A Nemzetközi Büntetőbíróság hat éve körözi, az utóbbi hetekig mégis szabadon, kiskirály módjára élt kelet-kongói birtokán Bosco Ntaganda. A kongói vezetés azonban most – a donorok kegyét keresve – eddigi tábornoka ellen fordult, így ha Ruanda nem segíti meg, könnyen véget érhet a hadúr szédületes karrierje.

Eljött az idő

Évek óta dúlnak a harcok a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti felében – a sajtó azonban eddig csak egy-egy nagyobb mészárlás kapcsán kapta fel a fejét. No meg most, hogy a kongói hadsereg rászánta magát, hogy leszámoljon eddigi szövetségesével, Kelet-Kongó leghatalmasabb hadurával. Bosco Ntaganda volt már Ruanda kinyújtott enyves keze és a kongói hadsereg tábornoka is, pályája azonban vélhetően hamarosan csúfos véget ér.

Az egész azzal kezdődött, hogy március közepén a Nemzetközi Büntetőbíróság (International Criminal Court, ICC) bűnösnek találta Thomas Lubanga kongói hadurat gyerekkatonák alkalmazásában. A Kongói Hazafiak Uniója (Union des Patriotes Congolais, UPC) volt vezetőjét az Ituri régióban 2002 és 2003 között elkövetett atrocitásokért állították bíróság elé. Éppen ebben a – hatvanezer halottat követelő – konfliktus ügyében körözik Bosco Ntagandát is, aki akkoriban az UPC második embere volt, és mivel Lubanga tárgyalása során részletesen fény derült Bosco szerepére is, az ICC egyre erőteljesebben követeli a szabadlábon lévő hadúr kiadását.

Joseph Kabila kongói elnök április elején jelentette be, hogy szándékában áll letartóztatni azt a Bosco Ntagandát, aki akkoriban a keleti országrész felügyeletét látta el a kongói hadseregben, tábornoki rangban. Mindezt nagyjából egy héttel azután, hogy olyan hírek kezdtek szivárogni, hogy Bosco több száz hívével együtt dezertált a hadseregből, bevetve magát a kelet-kongói hegyekbe. A 2009-ben indult, a különböző kelet-kongói milíciák integrálását célzó ambiciózus biztonsági reform ezzel megbukott, hiszen a legbefolyásosabb hadúr vonta ki magát alóla.

A dezertálás időzítése közel sem véletlen. A Kabilára nehezedő nemzetközi nyomás a Lubanga-ügy lezárultával csak nőtt, ráadásul a csalásokkal és erőszakkal tarkított elnökválasztás után az államfőnek nem ártott valami gesztust gyakorolnia, hogy megtépázott nemzetközi legitimitását újjáépítse – erre tökéletesen alkalmasnak tűnik Bosco Ntaganda feláldozása.

A nemzetközi nyomás fokozódása azonban legfeljebb a ravaszt húzta meg egy régóta megtöltött pisztolyon. A feszültség hónapok óta tapintható volt a kongói hadsereg (a FARDC) és Bosco elvben integrált, ugyanakkor továbbra is a hadúr közvetlen irányítása alatt maradt katonatisztjei között. A FARDC régi tisztjei ugyanis arra panaszkodtak, hogy a volt milicisták – Bosco zsaroló potenciáljának köszönhetően – különb bánásmódban részesülnek, mint ők. Az elégedetlen hangok felerősödése nyomán ebben sokan változásra számítottak, Kinshasa már hónapok óta lebegtette a hadsereg strukturális átszervezését, aminek egyik fő célja pont a Bosco és emberei hatalmának megnyirbálása lett volna. Bosco ezt nem várta meg, inkább előre menekült.

Bosco felemelkedése és bukása

Az 1994-es ruandai népirtás után hutuk milliói menekültek a szomszédos Zairébe (a mai Kongói Demokratikus Köztársaságba) a tuszik bosszúja elől. A határ menti területeken felállított zsúfolt menekülttáborok világa jó terep volt arra, hogy a hutu szélsőségesek újjászervezzék magukat – ebből nőtt ki a máig üldözött Demokratikus Erők Ruanda Felszabadításáért (Forces Démocratiques de Libération du Rwanda, FDLR). Ruanda természetesen ezt meg akarta akadályozni, így egyrészt maga is át-átcsapott a határon, másrészt kongói tuszikból FDLR-ellenes milíciát szervezett – ez volt a Kongói Gyűlés a Demokráciáért (Rassemblement Congolais pour la Démocratie, RCD).

Közben két kongói háború is lezárult – összesen mintegy hatmillió halottat hagyva maga után –, a keleti front azonban máig puskaporos hordóra emlékeztet. 2006-ban az ex-RCD-s Laurent Nkunda vezetésével jött létre a Nemzeti Kongresszus a Nép Védelmében (Congrčs National pour la Défense du Peuple, CNDP), ami Ruanda támogatásával az FDLR és az azt titkon segítő kongói kormányzat ellen folytatta harcát. Nkunda időszakosan ugyan kiegyezett a kinshasai vezetéssel, ám ez csak taktikai fegyver volt nála, teljesen alávetni magát a parancsoknak soha nem állt szándékában.

Kinshasa 2009 januárjában unta meg végleg ezt a csiki-csuki magatartást. Időközben kibékült a szomszédos Ruandával, aki így elengedte Nkunda kezét, letartóztatva őt (máig házi őrizetben van). A CNDP ekkor Nkunda egykori helyettese (és riválisa), Bosco Ntaganda irányítása alá került, aki megegyezett a kongói kormánnyal, hogy bizonyos feltételek mellett integrálja csapatait a hivatalos hadseregbe.

Bosco megkérte ennek az árát. Elérte ugyanis, hogy rábízzák a kelet-kongói, ásványkincsekben mérhetetlenül gazdag két Kivu tartomány ellenőrzését. Ennek az lett a következménye, hogy a Terminátor becenévre hallgató hadúr ellenőrzése alá vonta a terület bányáit, hogy aztán az ásványkincsek kereskedelméből és védelmi pénzek szedéséből finanszírozza hatalmának fenntartását.

Ezen sokat nem változtatott az sem, hogy Kabila 2010 szeptemberében betiltotta az ásványkincsek exportját, az USA-ban pedig immár törvény kötelezi a vállalatokat arra, hogy beszámoljanak a Kongóból beszerzett tantálról, kassziteritről (ónkőről), volfrámról és aranyról. Ezt a törvényt sokan kritizálták, hiszen az felér egy de facto bojkottal, miután az érintett cégek inkább kerülni fogják a kongói ásványokat, mintsem hogy hosszasan kelljen bizonygatniuk az amerikai hatóságok előtt, hogy ők mindent megtettek a „véres kövek” elkerüléséért. (A törvény a due diligence – „kellő gondosság”, illetve „átvilágítás” – kifejezést használja, így meglehetősen homályosak maradnak a konkrét elvárások.)

Bosco továbbra is zavartalanul üzletelt ruandai partnereivel: a kongói és amerikai lépések következtében ugyan csökkent a Kongóból kivitt ásványkincsek volumene, ez azonban a kisebb halak és a legális kereskedelem kárára történt. Végső soron az amerikai törvény még súlyosbította is a helyzetet, hiszen munka nélkül maradt bányászok ezrei voltak kénytelen volt csatlakozni valamelyik milíciához a megélhetés érdekében.

Hatalma megengedte Boscónak azt is, hogy megtorpedózza azt a kormányzati tervet, ami a hozzá hű katonatisztek az ország különböző pontjaira való áthelyezését tartalmazta. Bosco nem volt hálátlan, amiért megtarthatta embereit: a tavalyi elnökválasztáson több körzetben fegyveresen kényszerítette a választópolgárokat, hogy a kormánypárt emberére voksoljanak. Belegondolni is nehéz, mennyire kínos lehet egy ilyen hadúrral – még ha kényszerből is, de – együttműködni, ahogy ezt a nevetségesen hatékonytalan kongói ENSZ-misszió, a MONUSCO nap mint nap teszi.

Káosz a köbön

A magát M23-mozgalomnak nevező lázadócsoport – nevüket a CNDP integrálását írásba foglaló, 2009. március 23-i megállapodás dátumáról kapták – a Human Rights Watch (HRW) vádjai szerint április közepe óta legalább másfélszáz 20 év alatti gyereket sorozott be erőszakosan, miközben folyamatosan húzódik vissza az összevont kongói hadak elől.

Az M23 az általuk elkövetett erőszakon kívül közvetlenül is atrocitásokat szül, többszörösen is káoszt hagyva maga mögött. Az IRIN beszámolója szerint május közepe óta legalább száz civil halottat és több ezer menekültet követelt a konfliktus, mindez pedig két Mai Mai-milícia, a Raia Mutomboki és a Mai-Mai Kifuafua számlájára írható. Ami a leginkább aggasztó, hogy míg eddig ez a két milícia a hutu FDLR katonái és azok családjai ellen léptek csak fel, most már nyelvi alapon mészárolnak minden civilt.

Azaz kongói hutu és tuszi civilek egyaránt célpontok számukra, mivel mindkét etnikum a ruandai nyelvet, a kinyaruandát beszélik. Hiába tősgyökeres kongóiakról van szó adott esetben, Ruanda támogatóit látják bennük, így nincs számukra kegyelem – annak ellenére, hogy a tuszi Paul Kagame autokratikus rendszerének megítélése még a kongói tuszikat is megosztja.

A hivatalos kongói politika aktuális állásától függetlenül Ruanda a kelet-kongóiak szemében hosszú ideje a legfőbb ellenség. Az ő belső konfliktusuk indította el a lavinát 1994 után, Kigali pedig azóta is – hol katonai beavatkozással, hol az ásványkincsek (tiltott) exportjának koordinálásával – jelentősen befolyásolja a kinshasai központi kormányzat számára elérhetetlenül messze fekvő kelet-kongói eseményeket.

Ezt erősítette meg előbb egy, a BBC-n felbukkant ENSZ-jelentés, majd a HRW anyaga is: mindkettő az M23 támogatásával vádolja Ruandát. Kigali természetesen mindent tagad, bizonyítékokat követelve. A kongói vezetés érdekes módon egyelőre inkább a szomszédjának hisz, úgyhogy a diplomáciai kapcsolatok felmondása helyett a két ország közös bizottságot hozott létre az ügy kivizsgálására.

Megválaszolatlan kérdések

Egyelőre teljes tehát a káosz. Pontosan nem tudni például, hogy hány fős a dezertőrök csoportja, miután nagy a fluktuáció soraikban: csatlakozásokról, letartóztatásokról és a hadsereg kebelére való visszatérésről egyaránt érkeztek hírek. Nem tudni azt sem, hogy áll a kongói hadsereg hajszája – a hivatalos nyilatkozatok bizakodóak és gyors előrenyomulásról szólnak, a valóság azonban ennél minden bizonnyal árnyaltabb. Ráadásul egyelőre az sem világos, hogy pontosan mi Bosco szerepe a lázadásban. Ő ugyanis több interjúban elhatárolódott az M23-tól, kijelentve, hogy farmján tartózkodik. A Gomától északnyugatra elterülő Masisi-fennsíkon fekvő rezidenciát azonban hiába kutatta át a hadsereg, a hadurat nem találta meg – 25 tonnányi fegyvert ellenben igen. Bosco hollétéről sem lehet tehát biztosat tudni; sokak szerint már május elején átmenekült Ruandába, Kigali ezt azonban szintén tagadja.

Rejtély végül, hogy mi az M23 célja. Ha akciójukkal a tárgyalási pozíciójukat akarják javítani – hogy megőrizhessék a hadseregen belüli kiváltságaikat –, akkor ezzel mellényúltak, Kabila elnök ugyanis ezúttal láthatóan felvette a kesztyűt; meghunyászkodás helyett az elitcsapatait küldte a dezertőrök után. Az M23 körül tehát egyre fogy a levegő, katonai erősítés nélkül sokáig nem fogják húzni, külső segítség pedig legfeljebb Ruanda felől érkezhet, Kigali azonban a nyílt és egyértelmű támogatást vélhetően nem fogja vállalni.

Ez könnyen azt jelentheti, hogy Bosco elkeseredett hattyúdalának lehetünk tanúi. Kabila sokáig azzal utasította el a Terminátor letartóztatását, hogy ő a kelet-kongói béke záloga – hamarosan kiderül, mit hoz magával a hiánya.