Egyre súlyosabb Mubarak állapota

A BBC információi szerint egyre kritikusabb a volt egyiptomi elnök, Hoszni Mubarak egészségi állapota. A 2011-es forradalom alatt betöltött szerepe miatt életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt vezetőt agyvérzés miatt helikopterrel szállították cellájából a hadsereg kórházába, ahol kedd éjszaka újraélesztették. 

A nem sokkal ezután kiszivárgott információk szerint Mubarak a klinikai halál állapotában volt, ezt azonban később a Fegyveres Erők Legfelsőbb Tanácsa (Supreme Council of the Armed Forces, SCAF) tagadta. A volt elnök jelenleg nincs tudatánál, és gépekkel tartják életben.

Az éjszaka folyamán Mubarak-ellenes, valamint az elnököt támogató csoportok gyűltek össze a kórház környékén, amelyet szigorú biztonsági őrizet alatt tartanak. Egyik támogatója, aki egy Mubarakot ábrázoló plakáttal jelent meg a kórháznál, a következőt nyilatkozta a BBC riporterének: „Ő az apám. Jobban szeretem, mint a saját apámat. A Muszlim Testvérek bűnözők. Ők tették tönkre az országunk. Mubarak harminc éven át biztosította számunkra a békét.” Ellenzői azonban továbbra is azzal vádolják, hogy míg az országot a szegénységbe taszította, ő vígan élt családjával – állami pénzből.

Bár gyászjelentésekről még szó sincs, az állami TV-csatorna már elkezdett archív felvételeket sugározni a volt elnökről, melyek fiatal pilótaként és háborús hősként ábrázolják, valamint hivatalba lépésének idejét mutatják be.

Ezalatt a Tahrir téren több tízezer tüntető gyűlt össze a Muszlim Testvérek felhívására. A Testvérek azt állítják, az ő jelöltjük, Mohamed Murszi nyerte a múlt heti elnökválasztást. Ugyanezt gondolja magáról Ahmed Safiq, aki Mubarak elnöksége alatt miniszterelnökként tevékenykedett. A választások eredményét várhatóan csütörtökön hozzák nyilvánosságra. 

Lorencsics Emese

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »