Brit hackerek beismerő vallomást tettek

Bűnösnek vallotta magát két brit hacker egy londoni bíróságon, miszerint előre tervezett támadást indítottak nemzetközi cégek, bűnüldöző szervek ás kormányzati ügynökségek ellen, célpontjuk volt többek között a CIA is.

A 20 éves délkelet-angliai Ryan Cleary és a 19 éves skóciai Jake Davis, mindketten tagjai a LulzSec hackercsoportnak, bűnösnek vallották magukat a londoni Southwark Crown Bíróságon. Áldozataik között szerepel a CIA, a brit SOCA (szervezett bűnözés elleni hivatal), az Arizona Állami Rendőrség, a Sony, a Nintendo és a 20th Century Fox filmstúdió is.

A támadás az úgynevezett elosztott szolgáltatás megtagadás (DDoS) módszerrel történt, ez a szervergépek olyan mértékű leterhelését jelenti, hogy azok már nem képesek elfogadható sebességgel tovább folytatni a szolgáltatásokat.

Cleary, akinél Asperger-szindrómát diagnosztizáltak, és az USA-ban egyébként is körözik, további négy bűntettet is elismert, köztük egy Pentagon elleni cyber támadást.

Kettő további gyanúsított tagadta a részvételét, és mind a négyen tagadták azt a vádat, hogy a törvénytelenül szerzett bizalmas adatokat közzétettek volna nyilvános oldalakon.

A LulzSec az Anonymous nemzetközi hackercsoport tagja.

Bernáth Márk

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »