A médiabizottság szerdán lemondott Tunéziában, mert értelmetlennek látják erőfeszítéseiket. Az új demokratikusan választott kormány cenzúrázza a televíziós műsorokat, a rádióadásokat és nyomtatott sajtót is, így nyoma nincs az országban az ígért szabad sajtónak és a szólásszabadság is veszélyben van.
A testületet 2011 márciusában, a régi rezsim leváltása után hozták létre azzal a céllal, hogy megírja az új médiatörvényt, azonban az időközben megválasztott iszlamista kormány visszatért a régi rezsimnél már megszokott elnyomó politikához. A vonatkozó jogszabály már novemberben elkészült és a bizottság a kormánynak is bemutatta azt, de azóta sem foglalkozott senki az a média ügyével. A testület lemondását üzenetnek szánta a közvélemény és vezetők számára, ezzel a határozott fellépéssel kívánják közölni Kamel Labidi, a szervezet vezetője elmondása szerint, hogy „nem szolgálnak többé dekorációként ott, ahol a független és szabad sajtó látszatát akarják kelteni”.
A médiabizottság és a Riporterek határok nélkül, egy nemzetközi újságírói szervezet egyet értenek abban, hogy a kormány nem teljesítette a dekrétumokat, amelyek az újságírók védelmét szolgálnák, illetve az audiovizuális média szabályozásának alapjait tennék le. Az újonnan választott vezetést több ízben is érik kritikák társadalmi és kulturális maradisága, kevésbé demokratikus szemlélete miatt és egyesek szerint az egész országot rosszul irányítják.
Kántor Adrienn