Vjacseszlav Dzrikaln, a Szövetségi Haditechnikai Együttműködési Szolgálat vezetője tegnap bejelentette, hogy Moszkva nem szállít több fegyvert Szíriának, és felfüggeszti a két ország közötti katonai együttműködést. Kijelentette azt is, hogy országa eddig nem szállított harci helikoptert vagy repülőgépet, csak fegyveralkatrész beszerzésben és a fegyverek javításában nyújtott segítséget az Aszad-rendszer fegyveres erőinek.
Vlagyimir Putyin utalt az USA felőli egyre erősebb nyomásra a szír kérdésben, és arra, hogy Moszkva kénytelen lépéseket tenni a szíriai ellenzék felé is. A fegyverszállítás felfüggesztésének bejelentésével egy időben, a közeledés első lépéseként az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov megbeszélést folytatott a szír ellenzék egyik vezetőjével, Michel Kilóval. A diplomata ennek során a konfliktus békés rendezését és a kormányerőkkel való dialógust szorgalmazta, valamint biztosította ez ügyben Moszkva támogatását.
Kerékgyártó Áron