Mindenki az EKB kötvényvásárlására vár

A Reuters által megkérdezett 24 pénzpiaci kereskedőből 19 szerint ismét elindítja kötvényvásárlási programját (SMP) az Európai Központi Bank, hogy leszorítsa a spanyol és olasz állampapír hozamszinteket. A 19 kereskedő közül 10 szerint már a csütörtöki kamatdöntő ülés után bejelenthetik a lépést, a többiek szerint szeptemberben vagy később indulhat egy hasonló program.

Valószínűleg az EKB nem okoz csalódást a befektetőknek, legalábbis az euróövezeti pénzügyminiszterek is kiállnak a program mellett. Ha valóban beindulnak a kötvényvásárlások, akkor 4-5% közé is leszoríthatják a spanyol és olasz hozamokat, az EU csúcson elhangzott vélemények alapján.

Egyelőre tart az optimizmus, a tőzsdei teljesítmény és a tegnapi jól sikerült olasz kötvényaukció alapján a piac megelőlegezte a bizalmat. A spanyol 10 éves hozam a másodpiacon 6,63%-ra süllyedt, szemben a múlt héten kialakult történelmi csúccsal, 7,75%-kal. A megelőlegezett bizalom kockázatokat is hordoz, hiszen a lépés elmaradása eladói hullámot indíthat a kockázatos eszközök piacán.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »