Oroszország támogatja a Szíriában állomásozó ENSZ-megfigyelők mandátumának meghosszabbítását.
Erről Gennagyij Gatyilov orosz külügyminiszter-helyettes tájékoztatta csütörtökön Moszkvában Wendy Sherman amerikai külügyi államtitkárt. Az ENSZ kivonulása a közel-keleti országból nem csak Szíriára, hanem az egész régióra nézve rendkívül súlyos következményekkel járhat – hangsúlyozta Gatyilov.
A világszervezet megfigyelőinek mandátuma augusztus 19-én jár le.
Az orosz külügyminisztérium honlapján elhelyezett közlemény szerint Gennagyij Gatyilov kiemelte, hogy a szíriai konfliktusban érintett valamennyi félnek és a külső szereplőknek is be kell tartaniuk az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatait és a Szíriáért Akciócsoport genfi, külügyminiszteri találkozóján elfogadott nyilatkozatban megfogalmazottakat. A külügyi vezető a Szíriáért Akciócsoport tevékenységének intenzívebbé tételét szorgalmazta a szíriai válság rendezése érdekében.
Szergej Lavrov szerdán keményebben fogalmazott. Felszólította a Nyugatot, ne szabotálja a szíriai politikai átmenet alapelveiről szóló genfi megállapodást. Az orosz külügyminiszter Minszkben kijelentette, hogy Moszkva választ vár nyugati partnereitől arra, támogatják-e a Genfben tető alá hozott megállapodást, s ha igen, akkor miért nem valósítják meg az abban foglaltakat.
A megállapodás szerint Szíriában nemzeti egységkormányt állítanának fel. A béketerv ugyanakkor nyitva hagyja azt a kérdést, hogy Bassár el-Aszad szerepet játszhat-e az átmenetben.
Lavrov szavai szerint a szíriai konfliktusból csak egy kiút van: az ENSZ alapokmányában foglalt elvek, azaz az ország területi egységének tiszteletben tartása és a belügyekbe való be nem avatkozás.
A szíriai ellenzék egyelőre elutasítja a genfi rendezési tervet.
Az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint Wendy Sherman amerikai külügyi államtitkár azzal a céllal érkezett Moszkvába, hogy keményebb állásfoglalásra késztesse Moszkvát a szíriai válság rendezésében.
Kitekintő / MTI