Bassár el-Aszad távozása is szóba jöhet, de csak a nemzeti párbeszéd keretében – jelentette ki kedden Moszkvában Kadri Dzsamil szíriai miniszterelnök-helyettes, miután Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel tárgyalt.
A damaszkuszi kormányküldöttség vezetője úgy fogalmazott: „még ez a kérdés is a megbeszélések tárgya lehet a nemzeti párbeszéd keretében. Ha azonban ilyen feltételt szabnak a dialógus kezdete előtt, akkor az azt jelenti, hogy nem lehet szó megbeszélésekről”.
Az orosz külügyminisztérium a Szergej Lavrov és a Kadri Dzsamil által vezetett szíriai kormányküldöttség közötti tárgyalásokról kiadott közleményében azt hangoztatta, hogy Damaszkusz kész mielőbb megkezdeni a politikai párbeszédet az ellenzékkel.
„Kadri Dzsamil aláhúzta, hogy Damaszkusz haladéktalanul kész bekapcsolódni a közös munkába, hogy egyetértés szülessen valamennyi szíriai között.” Lavrov és Dzsamil hangsúlyozta, hogy különösen érdekeltek az erőszak beszüntetésében – emelte ki a moszkvai külügyminisztérium.
A szíriai miniszterelnök-helyettes azt is hangoztatta tárgyalásai kezdetén, hogy a szíriai békés rendezésben a legfőbb problémát a külső beavatkozás jelenti. Később, sajtókonferencián konkrétabban fogalmazott: „Nyugaton paradox állapot figyelhető meg: könnyeket hullatnak a szíriai helyzet miatt, de ugyanott +megakasztják a kerekeket+, akadályozzák a nemzeti párbeszéd kezdetét”.
Ali Hejdar nemzeti megbékélési miniszter közölte, hogy kormánya valamennyi ellenzéki csoport és vezetőik biztonságát garantálja, ha vissza akarnak térni Szíriába.
Az orosz külügyminiszter szerint Szíriában akkor van esély a helyzet rendezésre, ha valamennyi külső szereplő, akitől Szíriának és népének sorsa függ, felismeri felelősségét.
Szergej Lavrov úgy vélte, hogy a damaszkuszi kormány tevékenysége jó irányt vett a nemzeti megbékélésre összpontosítva. Üdvözölte, hogy ezzel a céllal miniszteri posztot hoztak létre.
A külügyi vezető a megbeszélés előtt még azt mondta, hogy a szíriai kormány által megtett intézkedések nem elegendőek. Az orosz diplomácia vezetője ismét hangoztatta Moszkva álláspontját, amely szerint a szíriai politikai átmenet alapelveiről június végén kötött genfi megállapodás a rendezés egyetlen útja a közel-keleti országban.
A Kadri Dzsamil vezette szíriai kormányküldöttség két héten belül másodszor folytat megbeszéléseket az orosz fővárosban.