Újranyitják a vidéki rendőrörsöket

Romániában szeptember elsején ismét megnyitják azokat a korábban bezárt vidéki rendőrőrsöket, ahol az elmúlt egy évben hat százalékkal nőtt a bűnözés – jelentette be szerdán a román belügyminisztérium.

A kriminalisztikai statisztikák azután mutattak növekedést, hogy tavaly átszervezték a Vidéki Rendőrséget, és rengeteg, ehhez tartozó őrsöt nagyjából megszüntettek, illetve csak egyetlen rendőr dolgozik ott reggel nyolc és délután négy között.

A belügyminisztérium szerint az állandó rendőri jelenlét nélkül megnőtt az állatlopások, betörések, utcai bűncselekmények száma. Ezért szeptember elsejétől 2748 vidéki rendőrőrs működik majd, ahol váltásban 4-5 személy dolgozik majd.

Az állomány bővítése érdekében a rendőrakadémia szinte minden jelenlegi végzősét a vidéki rendőrség kötelékébe veszik fel. Többségük albérletbe kényszerül, amelyet a belügyminisztérium áll majd.

Kitekintő / Manna.ro

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »