Utolsó felvonásához érkezett a világ egyik legnagyobb színjátéka, amikor magyar idő szerint ma hajnalban Mitt Romney elfogadta a Republikánus Párt elnökjelölti pozícióját. Ezzel eldőlt, ő lesz a négy éve nagy várakozások mellett beiktatott Barack Obama ellenfele a november 6-án megrendezésre kerülő amerikai elnökválasztásokon.
Nincs talán még egy olyan külpolitikai esemény, ami ennyire lázba hozná a világot. Talán csak egy jó kis arab-izraeli háború képes úgy felkorbácsolni a világ közvéleményét, mint a szamarak és elefántok négyévente megrendezett elnökválasztási kampánya. A világ minden médiuma kiemelt figyelmet szentel a két jelöltnek, a közvélemény pedig lelkesen áll be a neki szimpatikus oldal mögé, noha rendszerint a két jelölt nevén kívül szinte semmit sem tud arról, milyen értékrendet képviselnek, és honnan jönnek azok az emberek, akik a világ egyetlen szuperhatalmának / legerősebb nagyhatalmának vezetői székére áhítoznak. Szurkolói, támogatói klubok alakulnak még az olyan Egyesült Államoktól messzi vidékeken is, mint Magyarország, nem beszélve a hazai politikai szereplők oldaltól független, néha igen szórakoztató és naiv megnyilvánulásaitól.
Nem mintha az elnökválasztás eredménye bármilyen hatással lenne Magyarországra, vagy éppen Közép-Európára. Hiba lenne azt hinni, hogy a Fehér Ház lakójának személye bármilyen hatással van arra, milyen irányt követ majd az amerikai külpolitika akár a magyarokkal, akár a hasonló jelentőségű országokkal szemben. Ha van az amerikai politikának egy olyan területe, ami szinte soha nem változik, az a külpolitika. Amerika érdekei ugyanis kormányoktól függetlenek. Ezen a téren nem az számít, hogy Barack Obama, vagy éppen Mitt Romney írja alá a törvényeket, hanem inkább az, hogy az olyan vállalatóriások, mint például a Boeing, a General Dynamics, az ExxonMobil, vagy éppen a Halliburton melyik országokban rendelkeznek fontos érdekekkel. Lehet beszélni az emberi jogokról, a demokrácia szépségéről meg a szólásszabadságról, de ez mit sem számít, ha egy jó kis olajmezőt kell kiaknázni az Északi-sarkon, vagy éppen százmilliós tételben lehet eladni fegyvereket a korábban szövetséges, de most épp gonosz diktátor címkét viselő észak-afrikai vezető ellen harcoló felkelőknek.
Ezzel persze senkit sem szeretnék lebeszélni arról, hogy kövesse az elnökválasztási küzdelmeket, hiszen a világ egyik legjobban megtervezett, legjobban megrendezett politikai színjátékának lehetünk majd tanúi a következő hónapokban. Csak attól óvnánk mindenkit, hogy túl nagy elvárásai legyenek a jelöltekkel szemben. Ha szeretnénk tisztán látni a pályán, akkor felejtsük el az olyan kliséket, miszerint a demokraták az igazság bajnokai, akik az egész világon a demokrácia terjedéséért küzdenek, a republikánusok pedig a bigott fundamentalista keresztények, akik legszívesebben Bibliával vernék agyon az abortuszra készülő homoszexuális élettársakat. Ennél azért az amerikai választók is differenciáltabban gondolkodnak. Nem volt még olyan régen, amikor George W. Busht újraválasztotta Amerika népe, és az egész világ azt kérdezte: „hogyan lehetnek az amerikaiak ilyen buták? „ Pedig nem buták ők, csak kifejezték a választói akaratot, és azt a jelöltet választották, aki szerintük, a többség szerint a legjobb lesz az országnak. Az, hogy ezt a világ nem értette meg, vajmi kevéssé érdekli őket, hiszen az Egyesült Államok sorsáról nem mi, a kívülállók, hanem az amerikai választópolgárok fognak dönteni.
Ez persze ne vegye el senki kedvét attól, hogy kifejezze véleményét. Mi, magyarok amúgy is szívesen lelkesedünk külföldi csapatokért, legyen az a Manchester United, vagy éppen a Republikánus Párt. Önöket is arra kérjük, olvassanak minél többet, és alakítsák ki saját véleményüket, hiszen az önálló gondolkodás jó dolog. Maradjanak kritikusak, és ne dőljenek be a pártok szólamainak, jöjjenek azok a tengeren túlról, vagy éppen a budapesti képviselői irodákból. És végül ne feledjék: Henry Kissinger óta minden egyes amerikai külügyminiszter dolgozott a Kissinger Associates nevű cégnél, még mielőtt elfoglalta volna hivatalát a Foggy Bottomban lévő, falanszterre hasonlító State Department legnagyobb irodájában. Ahogy amerikai barátaink mondanák: go figure!