Kitekintő.hu

Hirtelen kivégzések Gambiában

Az Afrikai Unió, az Európai Unió és különböző emberjogi szervezetek, köztük az Amnesty International is hangot adott nemtetszésének a Gambiában napokban végrehajtott kivégzésekkel kapcsolatban – adta hírül a Reuters. Az ország államfője, Yahya Jammeh parancsára eddig kilenc rab halálbüntetését érvényesítették, szeptember közepéig pedig további 38 elítéltre vár hasonló sors.

A sortűzzel kivégzettek között hat civil és három katona szerepelt, mindüket gyilkossággal kapcsolatban ítélték el, hivatalos források szerint kimerítették minden jogorvoslati lehetőségüket a fellebbezést illetően.

A szomszédos Szenegál elnöke, Macky Sall is tiltakozott az eljárás ellen, mivel három állampolgára is érintetté vált a kérdésben, kettőjüket már ki is végezték. Az incidens hatással lehet a két ország törékeny kapcsolatára, pedig az együttműködésre nagy szüksége lenne Szenegálnak a határon fekvő Casamance régióbeli szeparatista törekvések elnyomásában.

Gambia államfője 1994-ben puccsal ragadta magához a hatalmat, és uralma alatt számtalanszor érte már kritika az emberi jogokhoz való hozzáállása miatt. Noha a nyugat-afrikai kis országban máig érvényben van a halálbüntetés lehetősége, az elmúlt 25 évben nem volt precedens a gyakorlati érvényesítésre, így kissé érthetetlen az elnök utasításának hirtelensége. A hivatalos álláspont szerint a kivégzésekkel példát kívánnak statuálni az elburjánzó bűnözés visszaszorítása érdekében.