Újra bevetésen a nemi erőszak mint háborús eszköz

A Líbiában megölt amerikai nagykövetről azt állította egy libanoni újság a múlt héten, hogy az áldozatot halála előtt egy katona megerőszakolta. Nem ez lenne az első rothadt levél az arab tavasz fáján. Úgy tűnik, most csak provokációról volt szó, de hogyan válhat a homoszexuális erőszak szimbólummá?

A libanoni lap szerint Christopher Stevens egy líbiai fegyveres szexuális áldozatául esett a kórházba szállítását megelőzően. Az esetről dokumentum nincs, az eddig nyilvánosságra került mobiltelefon-felvételek és fényképek alapján – amelyeket hitelesítették azóta – úgy tűnik, hogy a még életben lévő, fulladásos tünetekkel küzdő nagykövetet az épület megrohanása után nem sokkal felfedezték, majd magánautóval kórházba szállították. Tény, hogy az amerikai hatóságok nem tudnak hivatalos információval szolgálni arról, hogy mi történt a nagykövettel aközben, hogy a biztonsági személyzet szem elől veszítette, illetve aközött az időpont között, amikor értesítették őket, hogy Stevens kórházba került. 

A nyugati körökben ismeretlen libanoni portál és néhány kisebb arab nyelvű forrás értesülését  az AFP és mások is cáfolták a líbiai incidenst illetően.

A líbiai polgárháború során emlékezetes, hogy Kadhafit szexuálisan inzultálták halálakor, az elfogását követően. A líbiai eset a diktátor kegyetlensége miatt egész más kontextusban került tálalásra, mint amire egy homoszexuális nemi erőszak áldozata egy nyugati országban számíthat.  Mégis, miért jut eszébe egy libanoni online újságnak, hogy újra hasonló virtuális valóságot találjon ki? 

A szodómia mint fegyver

Az eset két olyan jelenségre hívja fel a figyelmet, amelyekről mindig érdemes beszélni: egyrészt az iszlám és az erőszakos homoszexuális kapcsolatáról, másrészt a nemi erőszak mint háborús eszköz bevetéséről. 

Kontinentális háborúinkban a nemi erőszak évezredes jelenség. Katonák nőket erőszakoltak meg. A legyőzött férfi megerőszakolása azonban más jelenség. Napóleon, Sztálin vagy más hadvezérek, akik néhány száz éve még tényleg együtt meneteltek katonáikkal a csatatéren, nem arról lettek híresek, hogy a legyőzött ellenséges vezért látványosan megerőszakolták volna. Ennek az igénye és e szimbólum jelentősége egy másik kulturális környezetben alakulhatott ki. 

Az iszlámban a homoszexualitás maga tiltott területnek számít – ez az európai vallásokban sincs máshogy. A homoszexuális kapcsolat értelmezése azonban elég szűkítő: Afganisztánban a mai napig érkeznek jelentések a megszálló nyugati erőktől, amelyek arról számolnak be, hogy fiatal fiúkkal közösülnek a törzsi előljárók, hadurak és gazdag földesurak. A jelenségnek külön neve van, „bacha bazi”, és teljesen elfogadott a férfitársadalom, néha még az áldozatok részéről is, ergo nem tekintik homoszexualitásnak, sokkal inkább státusuk, hatalmuk mércéjének. A lányruhában táncoló fiatal fiúkra jól emlékezhetünk a Kite Runner c. filmből is, de erről számos leírás létezik már. Európában a pedofília mint bűncselekmény társadalmi képe ehhez képest egységesen elítélő. 

A pedofília e formáját számos középkori arab írás is tartalmazza, egészen az Ezeregy éjszakáig, egyes szakértők szerint több a fiú-férfi viszonyról szóló dicsőítés, mint a nőkről írt irodalmi szövegek. A valódi élvezetet e szövegekben helyenként sokkal inkább a fiatal fiúkkal való együttlét jelenti, mint a nőkkel való érintkezés. Ez ismerős lehet persze ókori görög forrásokból is. 

Ezen a vonalon értelmezhető tehát, hogy egy hívő hogyan tudja mégis összeegyeztetni a gyakorlatban homoszexualitást jelentő praktikát a vallásával. Egy legyőzött férfi megerőszakolása viszont aligha az élvezetért történik. Itt az előző történet másik oldala köszön vissza: a nők gyakran „tisztátalan” beállítása, a nővel való erőszakos közösülés mint a nő társadalmi helyzetéből fakadó normalitás mindenkit megaláz, akit női helyzetbe hoznak. A legyőzött férfi áldozat megerőszakolása mint nőként való kezelés, az uralom és dominancia ezirányú – és tökéletesen állati – kifejeződése működik. (Ügye azonos nemű kutyák is fejeznek ki dominanciát szexuális aktussal megegyező mozdulatokkal…)

A libanoni újság tehát szerette volna, ha az állítólagosan spontán indult, de terroristának tekintett elemek által súlyos fegyveres harccá változtatott nagykövetségi ostrom képe e fenti szimbolikával gyarapodott volna. Egy legyőzött és megalázott amerikai fehér férfit akart magának a hír kitalálója. Biztos, hogy pár zászlóégetéssel felér egy ilyen álhír, és szerzőjét már magáért a mintateremtésért el kellene ítélni, amely az összes fenti negatív társadalmi jelenséget egyesíti egy aktusban. 

Modern fegyver…?

Az 1990-es években a boszniai tömeges nemi erőszakokról szóló Orvosok Határok Nélkül (MSF) beszámolói indították el azt a folyamatot, amelynek eredményeképpen az ENSZ végül elismerte, hogy a háborús nemi erőszak (war rape) a hadviselés egy eszköze, amely különösen az etnikai konfliktusokra jellemző. „A nőket azért erőszakolták meg, hogy szerb fiúknak adjanak életet” – fogalmazott az akkori MSF szöveg, de ezt meg lehetne ismételni számos ázsiai vagy afrikai példával is. A vallásos társadalmakban a férfiak szeme láttára elkövetett nemi erőszak ráadásul a társadalmi szövetet is lerombolja, mivel a „hűtlen” nőt kiveti magából a közösség… Feltételezik, hogy ugyanezt alkalmazzák a női öngyilkos merénylők társadalomból való kiszakítására is, amiről szintén napvilágott látott már egy-két vallomás

Az úgynevezett „gang rape” vagyis csoportosan elkövetett nemi erőszak létező jelenség a nyugati társadalmakban is, amely alighanem hasonló pszicholóigai mechanizumusok mentén működik, mint az iszlám társadalmakban a legyőzött férfiak nyilvános megbecstelenítése. 

A négyfelé szeletelés, a levágott fejek várfokra való kitűzése vagy éppen a ló után huzatás sem voltak civilizáltabb formái annak, hogy hírül adja az uralkodó: végzett ellenfelével. A barbár ösztönökben az az ijesztő, hogy egy libanoni újságírónak, aki aligha látta a líbiai esetet a saját szemével, a kényelmes szobájában egyáltalán eszébe jut, hogy egy ilyen képet rajzoljon az esetből. A dehumanizálás mindig egy határozott lépés a népirtáshoz vezető úton. Néha, de csak néha, sikerül megállni. 

Feledy Botond

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »