Péntek délután egyiptomi szélsőségesek rajtaütöttek egy, az izraeli-egyiptomi határon állomásozó izraeli katonai egységen. A támadás során megölték a 20 éves Netanel Jahalomi tizedest és egy további katonát megsebesítettek. Az izraeliek a támadók közül hármat lelőttek. Az akciót az Anszár Jeruszalem (Jeruzsálem Támogatói) dzsihadista csoport vállalta magára. A terrorcselekmény okaként a hetekben megjelent iszlámgyalázó filmet emelték ki, melynek finanszírozásával a csoport a zsidókat vádolja. A dzsihadisták állítása szerint a támadók már csütörtök éjszaka beszivárogtak Izraelbe, ahol péntek délig vártak az akció végrehajtásával. A támadást Kalasnyikovokkal, RPG-kel, gránátokkal és robbanó övekkel felszerelve hajtották végre. Az Anszár Jeruszálem egy a Sínai-félszigeten és a Gázai övezetben működő dzsihadista csoport, amely tavaly augusztusban hajtott végre egy támadást egy izraeli buszjárat ellen, melyben nyolc izraeli meghalt.
A mostani eset az izraeli-egyiptomi határnak azon a részén történt, ahol még nem fejeződött be a két ország határán épülő elválasztó kerítés építése. Ezen a 16 kilométeres szakaszon próbál bejutni az országba a legtöbb szudáni és eritreai menekült. Az ügy kapcsán ezért felmerült, hogy a fegyveresek valójában a menekültekkel együtt próbáltak beszivárogni és amikor az izraeli katonák vizet akartak adni a menekülteknek, akkor nyitottak tüzet a civil ruhás támadók. Az esetnek ezt a verzióját közölte az izraeli Külügyminisztérium hivatalos facebook oldala. Ehhez kapcsolódóan jelentette ki Mikhael Ben-Ari (Nemzeti Egység) a Knesszet tagja, hogy a legegyszerűbb az lenne, „ha az, aki eléri a határt kapna egy golyót a fejébe, így védhetjük meg gyermekeink életét és határainkat.” A hadsereg hivatalos csatornái cáfolták az információkat, többször kihangsúlyozták, hogy nincs kapcsolat a menekültek és a terrortámadás között.