Újabb ítélet a kínai politikai botrányban

Hétfőn hirdettek ítéletet a volt csungkingi rendőrfőnök, Vang Li-csün perében, aki az elmúlt évek legnagyobb kínai politikai botrányának egyik kulcsfigurája. A múlt héten lezajlott tárgyalás részben lezárja azt a politikai felfordulást, ami az egykori alpolgármesternek a csengtui amerikai konzulátusra tett februári látogatásával kezdődött, és Kína egyik vezető politikusának, Po Hszi-lajnak a bukásához vezetett.

Hétfőn ítéletet hirdettek  Vang Li-csün (Wang Lijun) perében: a volt csungkingi (Chongqing) rendőrfőnök 15 év börtönbüntetést kapott egy brit üzletember meggyilkolásának eltitkolásáért, hatalommal való visszaélésért, kenőpénz elfogadásáért és disszidálás kísérletéért. A volt rendőrparancsnok és alpolgármester tárgyalását szoros figyelemmel kísérték a szakértők és elemzők, mivel az itt születő ítélet súlyosságából következtetni lehet arra, hogy milyen elbírálásra kerül a kegyvesztett, korábbi csungkingi polgármester, egykori erős ember Po Hszi-laj (Bo Xilai). 

Zárt, titkos tárgyalás

A tárgyalás alatt Vang bevallotta – az ellene felhozott legsúlyosabb vádat – a disszidálást – és nem vitatta a másik három vádpontot sem – tájékoztatott a bíróság szóvivője, Jang Jü-csüan (Jang Yuquan). A hatalommal való visszaélés és a kenőpénzek elfogadása vádjának tárgyalása hétfőn, zárt ajtók mögött zajlott, mivel ott államtitkok is elhangzottak. A másik két meghallgatására kedden került sor. Azonban míg a Hszinhua (Xinhua) szerint a keddi „nyílt tárgyalási meghallgatáson” Vang családja és rokonai mellett újságírók, a Népi Kongresszus képviselői, politikai tanácsadók és polgárok is részt vehettek; a külföldi média képviselőit nem engedték be az épületbe. Láthatólag egyedül a kínai állami televízió, a CCTV, valamint az állami hírügynökség, a Hszinhua lehetett jelen.. Az egykori városi rendőrfőnök perének átláthatatlansága a külföldi sajtó számára számos kérdést vet fel a kínai jogi eljárás tisztességességét illetően, kiváltképp, hogy az ítéleteket a kínai perekben gyakran előre meghatározzák, különösen, ha a tárgyalás a vezető politikai körökhöz kötődik.

Vang Li-csün akkor váltott ki politikai botrányt Kínában, amikor februárban az amerikai konzulátusra menekült, ahol állítólag elmondta a diplomatáknak: bizonyítéka van arra, hogy Po Hszi-laj felesége, Ku Kajlaj (Gu Kailai) részt vett a brit Neil Heywood meggyilkolásában. Vang egyes források alapján a konzulátuson politikai menedékjogi kérelmet töltött ki, mivel személyes biztonságát is veszélyeztetve érezte. A rendőrfőnök államtitkokat is ismerő állami funkcionáriusként, engedély nélkül hagyta el posztját, rövid látogatása kínosnak bizonyult Peking számára, mivel az diplomáciai és államtitkokat érintő kérdéseket is felvetett, így látogatását azonnali, alapos kivizsgálásnak vetették alá a kínai hatóságok.

A kínai hírügynökség részletes jelentése szerint Vang Li-csün később – az amerikai konzulátuson történteket követően – önként lemondott, beszámolt a hatóságoknak Ku szerepéről a gyilkosságban és segítette a Heywood-gyilkosság újravizsgálását. A volt rendőrfőnök védőügyvédje szerint Vang őszinte együttműködést tanúsít: „vérmintákat és egyéb anyagokat” is a kínai nyomozók rendelkezésére bocsátott a Ku elleni perben. Emellett ő kérte fel a csungkingi rendőrtiszteket, hogy gyűjtsék össze és őrizzék meg a Po felesége elleni bizonyítékokat – érvelt a védelem.

A kínai állami hírtelevízió felvételei szerint Vang nyugodtan ült a tárgyalóteremben és csak röviden beszélt.Védőügyvédje a tárgyalást követő interjújában azt mondta „Vang megbánta bűneit”. „Annyira elfoglaltak a saját önző gondolataim, hogy nem is foglalkoztam az üggyel” – idézi a főrendőr vallomását a Hszinhua. „Ha alapos vizsgálatot rendelek el, korábban kiderül az igazság” – ismerte el Vang. Az ügyészek szintén elfogadták, hogy Vang együttműködése központi szerepet játszott a Heywood-ügy tárgyalásában és „más, meg nem nevezett elkövetők bűncselekményeit is leleplezte” – értesít a Reuters.

Tárgyalások sorozata zárja a botrányt

Po Hszi-laj feleségét, Ku Kaj-lajt (Gu Kailai) a brit üzletember, Neil Heywood meggyilkolásának ügyében – egynapos tárgyalást követően – felfüggesztett halálbüntetésre ítélték, miután a korábban ügyvédként dolgozó nő beismerte tettét. Vangot a bűncselekmény elfedésében való segítség vádpontjában is bűnösnek találták.. A vádirat szerint a rendőrfőnök tudta, hogy Ku gyanúsított, de „tudatosan elhanyagolta kötelességét és személyes érdekei szerint használta a törvényt” – idézi a kínai Hszinhua hírügynökség. Az AFP hírügynökség jelentése úgy értesült, hogy augusztus 10-én – egy külön tárgyalás keretében – Csungking másik négy magas rangú rendőrtisztje is öttől tizenegy évig terjedő börtönbüntetést kapott a Heywood-gyilkosság felderítésének akadályozásáért. (Ők állapították meg tévesen, hogy Neil Heywood halálát alkoholmérgezés okozta.)

Politikai elemzők és párt bennfentesei szerint  Vang ítélete után a pártvezetés bejelenti döntését arról, hogy Po Hszi-lajra is büntetőeljárás vár-e. A márciusban leváltott, volt csungkingi vezető ellen meghatározatlan, „súlyos fegyelmi jogsértések” miatt indítottak vizsgálatot még áprilisban és a „belső pártfegyelem megsértésével” vádolják. Ügyében még nincs bejelentett dátum a büntető tárgyalásról, sőt egyes hírek szerint Pónak a bűnügyi vádak helyett csak a párt belső fegyelmi eljárásával kell szembe néznie – írja a Guardian.

Egyes megfigyelők szerint Vang pere már a csungkingi vezető büntetőeljárását készíti elő, miután a tárgyaláson felmerült, hogy Pónak be kellett volna avatkoznia a Heywood-ügybe. A tanúvallomások alapján január 28-án Vang beszámolt Pónak arról, hogy felesége gyanúsított a 2011. november 11-i gyilkosságban, így – ha a bizonyítékok arra mutatnak, hogy Vang Po utasítására fedte el a nő részvételét a gyilkosságban – jó eséllyel vádolhatják a bűncselekmény felderítésének akadályozásával is azon korrupciós gyanúk mellett, melyről Vang állítólag nyílt levelet írt. Ebben korrupcióval és maffiakapcsolatokkal vádolja főnökét: a főrendőr szerint a volt polgármester a „legnagyobb gengszter Kínában”, aki „beosztottjait rágógumiként kezeli”. Ennek nyomán pedig Po tárgyalására még ebben az évben sor kell, hogy kerüljön.

A csungkingi vezető politikai bukása ugyanakkor Pekingre is egyértelmű kihatással volt és részben rámutatott a párton belüli repedésekre is. Ezért más elemzők szerint a kínai vezetők vonakodni fognak Po felelősségre vonásától, amire magyarázat lehet az a heteken belül esedékes hatalomátadás is, mely meghatározza a kelet-ázsiai ország politikáját a következő tíz évre – informál a New York Times. Ennek hivatalos időpontját még szintén nem hozta nyilvánosságra a Kínai Kommunista Párt vezetése. Az októberi kongresszust követően, várhatóan Hszi Csin-ping (Xi Jinping) váltja Hu Csin-taót (Hu Jintao) az elnöki székben, így a pártvezetői szerep mellé ő örökli a KKP belső – igen jól leplezett – problémáinak kezelését is.

Tusor Anita

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »