A szokásos – általában áprilisban tartott – éves ülése után a héten idén másodszor is összeült Phenjanban az észak-koreai parlament – írta a BBC. Azonnal elkezdődtek a találgatások, hogy az új vezetés vajon reformokat akar-e elindítani, mivel hatalomra kerülése óta Kim Dzsongun folyamatosan az életszínvonal emelésének szükségességét hangsúlyozza. A hivatalos észak-koreai hírügynökség, a KCNA jelentése szerint viszont csak a kötelező oktatást hosszabbították meg egy évvel, valamint a parlament állandó bizottságában történtek kisebb változások.
Washington és Szöul, valamint nemzetközi megfigyelők abban reménykedtek, hogy egy gazdasági reform keretében a mezőgazdaságban dolgozóknál hagynák a termény egy részét, így ösztönözve a termelést – ahogyan ezt Kínában az 1970-es években tették. Ugyanakkor több elemző is arra hívta fel a figyelmet, hogy a hivatalos bejelentés hiánya nem jelenti feltétlenül a reformok hiányát is.
Kim Dzsongun a szakértők szerint mostanra elég erősnek érezheti magát a reformok elkezdésére – miután a legfontosabb állasokban saját bizalmasait helyezte el. „A totalitárius diktatúrákban mindig kockázatos a reformok bevezetése” — nyilatkozta az AFP-nek Jang Mudzsin, a szöuli Észak-Koreai Tanulmányok Egyetemének munkatársa. „Még nem teljesen világos a helyzet, de úgy tűnik, nagyobb szabadságot kapnak a gyárak és vállalatok a termelés irányításában” — fűzte hozzá.