A CBN News tudósítása szerint az Election Integrity Maryland (EIM) felügyelő szerv több mint ezer olyan ember nevét találta a regisztrált szavazók jegyzékében, akik már halottak. Az EIM egy a választások tisztaságáért felelős csoport, amely a szavazói azonosítási módszerek jogszerűségéért felelős. A szerv kutatása szerint több olyan emberről is tudnak, akik haláluk után több évvel is „elmentek szavazni.”
„A 11 ezer vizsgált esetből, 1500 olyan nevet találtunk a jegyzékekben, akik már nem szavazhatnának és mégis regisztrálva maradtak valahogy az évek során” – mondta el egy Baltimore-i TV csatornának, Kathy Kellerher, az EIM egyik munkatársa. Kellerher azt is elárulta, hogy kutatócsapatuk talált egy ápolóotthonban kezelt hölgyet is, aki kétszer is regisztrálva van a jegyzékben, így akár kétszer is élhetett volna szavazati jogával, ráadásul már nem is emlékszik rá, hogy 2006. óta szavazott e egyáltalán. Ross Goldstein, a Maryland-i Választási Bizottság helyettes adminisztrátora válaszul azonban közölte, hogy az állítások valóságtartalmára nincs bizonyíték, mindazonáltal az EIM által felvetett visszásságokat felülvizsgálják rendszerükben, de jelenleg nincs tudomásuk visszaélésekről.